Eltűnhetnek a vidéki főiskolák
Az idei felsőoktatási felvételi eljárás nagy vesztesei a vidéki egyetemek, főiskolák. Az alig kilencvenhatezer továbbtanulni vágyó fiatal csaknem hatvan százaléka fővárosi vagy annak környékén lévő felsőoktatási intézménybe készül.
Dátum: 2008-04-05 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:40.902688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hallgatók nélkül maradó vidéki főiskolák nehéz gazdasági helyzetbe kerülhetnek, mert az oktatási minisztérium nem tervezi a finanszírozás átalakítását.
A Debreceni Egyetemre jelentkezők számának csökkenése valamivel kisebb arányban ugyan, de követte az országos folyamatot. "Az elmúlt évhez képest a jelenlegi adatok szerint tizenhárom százalékkal kevesebben adták be jelentkezési lapjukat a nagy múltú intézménybe" - mondta lapunknak Jávor András oktatási rektorhelyettes. A legnagyobb veszteség a bölcsész-, a természettudományi és a hajdúböszörményi pedagógiai kart érte. Az utóbbi a tanári életpálya presztízsének csökkenését tükrözi. A gazdasági, jogi képzés változatlanul népszerű.
Felerősödött a felvételizők Budapestre áramlása, a jelentkezők ötvenhét százaléka a fővárosban és az agglomerációban lévő intézményekben szeretne továbbtanulni. Mint Jávor András elmondta, mindössze öt felsőoktatási intézmény tudta növelni felvételizőinek számát, ezek mindegyike budapesti, vagy annak környékén van.
A vidéki nagy egyetemek nem tudtak megerősödni, ami valószínűleg egy rosszul értelmezett presztízsszempont, illetve amiatt következhetett be, hogy a fizetések magasabbak, a diplomás foglalkoztatás pedig kedvezőbbnek látszik Budapesten, mint az ország más pontján. Az oktatási rektorhelyettes szerint a következő években dől el, mennyire versenyképes a magyar, történelem, biológia szakon szerzett alapdiploma. Jávor András szerint át kell gondolni a képzés szerkezetét, meg kell vizsgálni, hogy a BSC-diplomát szerző fiataloknak milyen kilátásaik vannak, és azt is, miként lehet javítani a helyzeten. Egy részüknek a felsőfokú szakképzés lehetőséget nyújthat. A nagy egyetemek kihelyezett karain kívül a vidéki főiskolák elvesztették vonzerejüket. A hajdúböszörményi pedagógusképzésre pályázók száma ezerháromszázról nyolcszázhatvanra zuhant, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskolára a tavalyi 2300 helyett az idén már csak 1688-an felvételiznek.
A felsőoktatási intézmények költségvetési támogatásukat a három évre kötött fenntartói megállapodás alapján kapják. A képzési normatíva összege egyebek között a hallgatók számához kötött, a szaktárca álláspontja szerint a csökkenés miatti kiesést a felnőttoktatásból, a költségtérítéses képzések növelésével pótolhatják az egyetemek, főiskolák. Az oktatási minisztérium a jövőben nem tervezi a támogatási rendszer átalakítását, úgyhogy a demográfiai változások miatt folytatódhat az intézmények integrációja, és a többprofilú, nagyobb intézmények kerülnek előnyös helyzetbe.