Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Taktikázik az SZDSZ


Dátum: 2008-04-05 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=111957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:28:42.995536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyar Bálint kérésére, taktikai megfontolásból, kikerült az országos tanács által elfogadott szövegből, hogy az SZDSZ célja az előrehozott választások elkerülése. A napokban pedig Kóka János még több fórumon is így nyilatkozott.

Magyar szerint, ha a szövegben benne lenne az előre hozott választások elkerülése, akkor az a szocialistákkal való későbbi tárgyalási pozíciót gyengítené.

Kapcsolódó elemek