Demszky óta rohad a BKV
Dátum: 2008-04-07 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:00.624457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Demszky Gábor főpolgármester és két helyettese, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) által aláírt, az Index birtokába került levélben oldalakon keresztül ecsetelik, hogy miért szükséges az állami beavatkozás, ám arról egy szót sem ejtenek, hogy a Fővárosi Önkormányzat semmivel sem járul hozzá a tulajdonában álló közlekedési cég működéséhez.
A levélben a városvezetők kifejtik, hogy miközben a társaság az inflációhoz képest 2,5 szeresével növelte tarifáinak árát 2002 óta, és így a fejlett Európa 15 országánál is drágábbak lettek a budapesti közlekedési tarifák, mégis a 2002-ben konszolidált társaság adósságállománya 5 év alatt a tízszeresére (7-ről 70 milliárd forintra) emelkedett.