Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bokros-csomag Németországban

Gerhard Schröder német kancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke pénteken a berlini képviselőházban kiállt a szociális állam átalakítása mellett, és megszorításokra készítette fel a lakosságot.


Dátum: 2003-03-14 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:18.448070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kancellár elvetette, hogy, úgymond, halálos tőrdöfés érje a német jóléti államot. A rendszer alapjait meg kell őrizni, de elkerülhetetlenek a reformok bizonyos területeken, amelyek a lényeget tekintve ötven éve változatlanul működnek a szövetségi köztársaságban - mondta. - Csökkenteni fogjuk az állam hozzájárulásait, előmozdítjuk az egyéni felelősséget, többet fogunk elvárni az egyéntől - közölte a kancellár másfél órás kormánynyilatkozatában, amelyhez Németországban nagy várakozásokat fűztek.

- Országunknak ismét a bizakodás központjává kell válnia Európában - szögezte le Schröder, és közös erőfeszítésre szólította fel a németeket. A kancellár ismét utalt arra, hogy az euróövezeti tagság feltételeit, például az államháztartási hiány GDP-arányosan 3 százalékos határát nem szabad "statikusan" értelmezni. Szerinte a stabilitási paktum hagy teret előre nem látható események következményeinek ellensúlyozására.

Megfigyelők szerint középutas beszédében Schröder rugalmasságra és megújulásra intette a radikális változtatásoktól visszarettenő, a kancellárt ebbéli törekvésében inkább visszafogó szakszervezeteket, ugyanakkor meg is védte őket az ellenzék támadásaival szemben. A szakszervezeteknek is nagy szerep jutott a német jóléti állam kialakulásában - emlékeztetett.

A kancellár bejelentette, hogy 15 milliárd euró áll majd rendelkezésre kommunális beruházásokra, valamint lakásépítési és -felújítási programokra, kedvező kamatozású hitelek formájában. A munkanélküli segélyt a szociális segély szintjére akarják süllyeszteni, a munkanélküli segélyek igénybevételét az 55 évnél fiatalabbak esetében 12 hónapra, az ennél idősebbek esetében 18 hónapra akarják korlátozni. Jelenleg az idősebb korosztály akár 32 hónapig is igénybe veheti a munkanélküli segélyt.

A kancellár-pártelnök azt is bejelentette, hogy módosítani fogják a felmondás-védelem merev rendszerét a kisebb üzemekben, csökkenteni kívánják a munkabérek járulékait, és az egészségbiztosításban több terhet kívánnak áthárítani az egyénre. Schröder azonban ellenezte, hogy a fogpótlás és a fogkezelés költségeinek fedezését elvegyék a hivatalos egészségbiztosítási pénztáraktól. - Nem akarom, hogy ismét a fogakról lehessen megállapítani a szociális helyzetet - mondta.

Schröder kiállt ugyan amellett, hogy a bérmegállapodások ágazati szinten maradjanak, de rugalmasságot szorgalmazott munkahelyi szinten. A vállalati kudarcokért nem a kormány vagy a szakszervezet, hanem a cégvezetés a felelős. - Azoknak a vezetőknek hibáiról van szó, akik ráadásul még milliós végkielégítéseket is kapnak - mondta.

Schröder beszédében arra buzdított, hogy mindenki tanúsítson bátorságot, amikor változtatásokra és békére törekszik. Csak röviden érintette az iraki kérdést, és meggyőződését hangoztatta, hogy az Irak elleni háború még mindig elkerülhető. A kancellár hangsúlyozta: az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétóval rendelkező Franciaországgal, Oroszországgal és Kínával, a BT tagjainak többségével együtt a német kormány minden korábbinál inkább meg van győződve arról, hogy Irakot le lehet fegyverezni békés eszközökkel.

A kereszténypárti ellenzék vezére, Angela Merkel, a kereszténydemokrata unió (CDU) elnöke csalódást keltőnek minősítette Schröder beszédét. - Nem volt nagy dobás - mondta Merkel keresetlenül. Szerinte a kancellár nagyrészt megmaradt az utalások szintjén. Merkel kétségbe vonta, hogy Schröder tudatában van-e a németországi válság nagyságrendjének. Merkel bejelentette: a CDU és a CSU a felsőházi (Bundesrat) többségét kihasználva nem engedi meg, hogy a helytelen elképzelések érvényre jussanak. Az ellenzéki többségű felsőház éppen pénteken szavazta le a kormány javaslatát számos adó emelésére, illetve kedvezmény megvonására. Az intézkedésektől a kormány 3,5 milliárd eurós javulást várt a központi és a tartományi költségvetések számára az idén, és még többet a következő évekre. Németország államháztartási hiánya tavaly a GDP 3,75 százaléka volt.

A kieli IfW gazdaságkutató intézet vezetője, Horst Siebert azt mondta, hogy a kancellár tervezte munkaügyi és jóléti reformok nem elegendők a gazdasági növekedés afféle ösztönzésére, hogy az ütem elérje a kormány idei hivatalos célszámát, az 1 százalékot. - Nem világos, hogy (a reformok) miként fogják segíteni a GDP-növekedést - mondta Siebert. Az IfW a múlt héten 0,4 százalékra csökkentette a német GDP idei növekedésére szóló előrejelzését a korábbi 1 százalékos jóslatról. Pénteken Siebert úgy vélte, egyelőre nincs ok az előrejelzés további felülvizsgálatára.

Németországban csütörtökön az esseni RWI gazdaságkutató intézet is lefelé igazította, 0,6 százalékra, az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, a korábbi 1,1 százalékról. Az intézetben nem zárják ki a recesszió lehetőségét sem, tekintettel a gyenge lakossági fogyasztásra.

Az RWI a hat mértékadó német gazdaságkutató intézet közül utolsóként csökkentette az előrejelzését. A többi öt intézet most 0,4-0,9 százalék közötti növekedést vár idénre, vagyis mindnyájan kétségbe vonják a még érvényben lévő legújabb, 1 százalékos kormányzati előrejelzést. Tavaly ősszel a német kormány még 1,5 százalékot jósolt idénre.

Németország gazdasága előzetes adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt 2002-ben. Az 1993-as recesszió óta ez volt legalacsonyobb növekedési ütem, akkor 1,1 százalékkal esett vissza a német GDP. A legnagyobb euróövezeti gazdaság 2001-ben 0,6 százalékkal, 2000-ben még 3,0 százalékkal bővült.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek