Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elsüllyedt a balatoni zászlóshajó

A jövő héten eldőlhet, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. még állami tulajdonban lévő részvényeit megkapják-e az érintett önkormányzatok. A magyar tengernél nem ez az egyetlen aktuális kérdés, miután több fejlesztés is csúszásban van. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke kijelentette: a kormány balatoni zászlóshajóprogramja halott, elemei azonban megvalósíthatók.


Dátum: 2008-04-07 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:03.695512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Várhatóan szerdán dönt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Balatoni Hajózási Zrt. még állami tulajdonban lévő részvényhányadának privatizációjáról. "Annyi tudható, a tóparti önkormányzatok lehetnek az új tulajdonosok" - mondta Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. Az önkormányzatok vagy ingyenesen juthatnak a 49 százalékos állami részvénypaketthez, vagy a cég közhasznú tevékenységeinek fejében ingyenesen megkapják a felét, a másik részéért pedig fizetniük kell. "Személy szerint az ingyenes vagyonátadást szorgalmazom" - mondta Suchman, s hangsúlyozta, valójában nem ingyenes vagyonátadásról lenne szó. A tulajdonosoknak néhány éven belül kétmilliárd forintos tőkeemelést kell végrehajtaniuk, hogy a hajózási társaság megvalósítsa fejlesztési terveit. Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere lapunknak elmondta, a városnak jelenleg mindkét finanszírozási megoldás megfelelne. A pénzügyi csomag egész tartalmát azonban meg kell ismerni ahhoz, hogy kiderüljön, melyik lehetőség az előnyösebb, ezért bővebb tájékoztatást várnak a kormánytól vagy a balatoni szövetségtől.

A Balatoni Hajózási Zrt. 49 százalékos állami tulajdonú részvénycsomagja egy 2003-as kormányhatározat alapján került az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-hez. A társaságban többségi tulajdonos 22 Balaton-parti önkormányzat már 2004 augusztusában benyújtotta igényét a kisebbségi részvénycsomag térítésmentes átvételére. Tavaly már majdnem nyélbe ütötték az üzletet, de a megállapodás elmaradt, miután az állami részvényhányad január elsejével átkerült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz.

A Balatonnál nem ez az egyetlen megoldásra váró ügy. Több turisztikai fejlesztés várat magára. Ezekhez többek között jogszabály-módosításokra lenne szükség. Mindez a balatoni regionális idegenforgalmi bizottság legutóbbi ülésén is szóba került. Rosta Sándor, a testület elnöke bejelentette, hogy kezdeményezi a szükséges változtatásokat, különben ellehetetlenül a kikötők fejlesztése, és a szabálytalan halászatot sem lehet visszaszorítani. Suchman Tamás azt kifogásolta, hogy a balatoni pályázatok egyharmada nem jut uniós forráshoz, mert ezeket rosszul készítették elő. A tanács elnöke szerint a kormány balatoni zászlóshajóprogramja meghalt, elemei azonban részletekben megvalósíthatóak.

***

Csúszásban a stratégia egyes részeinek végrehajtása

"Az eredeti tervekhez képest csúszik a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia egyes elemeinek végrehajtása. Emiatt fontos feladatok a korábban jelzett 2006, illetve 2007 helyett csak jövőre valósulhatnak meg" - mondta Bánki Erik, a Fidesz turisztikai munkacsoportjának vezetője. Az uniós társfinanszírozással megvalósuló pályázatok esetében a megjelentetés elhúzódásának egyik okaként mindig a hosszadalmas előkészítés szerepel. A regionális operatív program turisztikai tendereinél a pályázók gyakran a beadási határidő előtt nem sokkal még módosításokkal szembesülnek. Bánki szerint gond, hogy a legjelentősebb fejlesztések az előzetes ígéretek ellenére nem kerültek be a kiemelt projektek közé. A képviselő szerint válságos a Tourinform-irodák helyzete. Mivel az önkormányzatok az ellehetetlenülés szélén vannak, a kormánynak részt kellene vennie a Tourinform-hálózat finanszírozásában.

Kapcsolódó elemek