Kritikus év vár a kistelepülésekre
Elkezdődtek a nem hivatalos tárgyalások az oktatási minisztérium, valamint számos civil- és érdekvédelmi szervezet képviselői között a kisiskolák megmentéséről. A falvaknak eredményes egyeztetések esetén is még egy évet ki kell bírniuk, hogy a jövő évi költségvetés pótolja az elmúlt években az oktatásból kivont forrásokat.
Dátum: 2008-04-07 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:08.214285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Új lendületet és hatalmas erkölcsi támogatást adott az Élőlánc Magyarországért mozgalom, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Magyar Nevelők Egyesülete által szervezett ötnapos maratoni futólánc a kisiskolák megmentéséért indított akciónak. Negyvennégy falu lakói öt napon át hozták váltófutással Telkibányától a Parlamentig az intézményvezetők, gyerekek rajzos, szöveges üzeneteit a politikusoknak, valamennyien azt kérték: ne kerüljön lakat az iskolájukra. Lányi András, az Élőlánc mozgalom elnökségi tagja lapunknak elmondta, hogy a polgármesterek, iskolaigazgatók leveleinek tartalma úgy összegezhető: ha nincs iskola, nincs közösség, megszűnik az élet. A gyermekek azt az otthonosságot érzékeltették rajzaikban, fogalmazásaikban, amelyet a családjukhoz és lakhelyükhöz közel eső iskola jelent nekik.
A maratoni futólánc utolsó napján több száz kisgyermek futott a Parlamentig, ahol Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, valamint a parlamenti pártok képviselőinek átnyújtották azokat a szakpolitikai ajánlásokat is, amelyekkel megakadályozható lenne az újabb intézménybezárási hullám. Az esemény másnapján, nem hivatalos találkozón megbeszélések kezdődtek az oktatási minisztérium, valamint az iskolamentő mozgalom tagjai között. Lányi András szerint a szaktárca számos kérdésben hajlandó az általuk ajánlott módosítások befogadására, ezek közül a legfontosabb a kiegészítő támogatások folyósításának átalakítása. Jelenleg ezeket a forrásokat csak azok az önkormányzatok kaphatják meg, amelyek társulásban működtetik iskolájukat. A települések többsége nem tudja nélkülözni a pénzügyi kiegészítéseket, ezért belép a társulásba, ami anyagi érdekek miatt hosszabb távon a tagintézmény felszámolásához vezet. Az Élőlánc mozgalom elnökségi tagja hozzátette, a másik lényeges áttörést ott érték el az egyeztetéseken, hogy bebizonyították a gyermekek utaztatásának hátrányait. Nemcsak rendkívül sokba kerül a felső tagozatos gyerekek ingázásának megszervezése, hanem rengeteg veszélyt is rejt. A lakóhelyüktől távol tanuló diákok igen érzékeny korban, a kamaszkorban kikerülnek a szülő és a tanári felügyelet alól.
Az összevont tanulócsoportok kialakításával szembeni szakminisztériumi ellenállás is alábbhagyott. Sikerült számos olyan pozitív példát bemutatni az illetékeseknek, amely bebizonyította annak az előnyét, ha különböző életkorú gyermekek együtt tanulnak. Lányi András szerint az oktatás régi-új formája a pedagógusokat erősebben terheli, de a kötött, negyvenöt perces tanórák feloldásával kiválóan megoldják a feladatot.
Az oktatási tárca nyitott a változtatásokra, de az önkormányzatoknak még egy évet át kell vészelniük, hogy a következő évi költségvetésből megkapják az intézményeik fenntartásához szükséges forrásokat. Kitartanak-e addig? A Faluszövetség elnöke a tárgyalások remélt pozitív eredménye ellenére sem biztatja arra a településeket, hogy hitelből próbálják meg kihúzni a kritikus egy esztendőt. Szabó Gellért szerint a 2009-es költségvetésből az intézmények csak négyhavi támogatást kapnának, és ennek az összegnek a nagysága is bizonytalan. Az elnök azonban megjegyezte, bizakodásra adhat okot, hogy a döntéshozók elmozdulnak a pénz- és az érdekelvűség irányából az értékelvűség felé. Úgy véli, most egy hosszú folyamat újabb szakasza kezdődött: az elmúlt időszakban sikerült felhívni a figyelmet arra, milyen károkat okoz egy közösség életében az iskolák megszüntetése. Ezután az következik, hogy közös megoldások szülessenek, amelyek megakadályozhatják az újabb oktatási intézmények bezárását.
Éljen a falusi iskola!
Az Élőlánc száz-ötszázezer forinttal támogatja az intézményük megmentéséért küzdő településeket, a pénz odaítéléséről szakmai testület dönt. A vártnál több pályamű érkezett. A Kós Károly Közhasznú Alapítvány ezért továbbra is fogadja az adományokat a K & H Bank - 10402166-21629530-00000000 számlaszámon, "Kisiskolákért" jelzéssel. IBAN-szám: HU08 1040 2166 2162 9530 0000 0000.