Hozzák nyilvánosságra a szerződéseket!
A felsőoktatásban megvalósulandó vagy már megvalósult beruházásokról, az úgynevezett PPP-konstrukciók körüli problémákról és hiányosságokról szólt napirend előtti felszólalásában Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2008-04-07 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:14.460029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz politikusa beszédében a négy-öt éve zajló probléma utolsó felvonására tért ki. Pokorni Zoltán azt kifogásolta, hogy a többször kért és megígért szerződéseket a mai napig nem hozták nyilvánosságra.
"Az Ön tárcájánál megvannak a szerződések, hiszen ellenjegyezte őket, (...) a tárca szerződő fél, hiszen kötelezettségeket vállalt" - fogalmazott a szakpolitikus, kiemelve: az említett szerződések 650-700 milliárd forintról szólnak, és közérdekű adatot tartalmaznak. Az Orbán-kormány oktatási minisztere szerint nemcsak joga, hanem kötelezettsége is Hiller Istvánnak nyilvánosságra hoznia ezeket a dokumentumokat, hiszen közérdekű adatokat tartalmaznak. Magyarázatképpen hozzátette: látni szeretnénk, hogy a következő húsz évre milyen anyagi terheket ró a magyar költségvetésre. Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy az Állami Számvevőszék sem látja a szerződések gazdaságosságát, és még Draskovics Tibor is a felülvizsgálatát szorgalmazta ezeknek a szerződéseknek.
Ön szomorú módon Magyar Bálint útját folytatva nem hozta nyilvánosságra a dokumentumokat - jegyezte meg, rámutatva: olyan állhatatosan takargatják, hogy az már gyanúra ad okot. Mint fogalmazott, egyértelmű és világos választ szeretnének kapni, és amennyiben nem hozzák nyilvánosságra, akkor jogi lépésekhez folyamodnak.