Alakítsunk bizottságot az iskolai bűnmegelőzésre?
"Alakítsunk bizottságot az iskolai bűnmegelőzésre?" címmel nyújtott be interpellációt Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez Zsigó Róbert, a Fidesz képviselője.
Dátum: 2008-04-07 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:15.754498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zsigó megjegyezte, hogy úgy tűnik, Hiller Istvánnak sejtelme sincs arról, hogy az iskolában elsősorban nem bűnmegelőzési és bűnüldözési munka folyik, hanem nevelés, a tanárverés pedig a probléma csúcsa, az iskola pedagógiai problémáinak egyik szélsőséges tünete. A fideszes képviselő rámutatott, hogy a miniszter tévedése nem meglepő, ugyanis a kormánynak nincs programja az iskola nevelő funkciójának megerősítésére. "2002-ben és 2006-ban is mindössze egy-egy, a liberálisoktól vett mondat foglalkozott a nevelés általános kérdéseivel: 2002-ben megígérik, hogy a nevelés egyénre szabott lesz, 2006-ban pedig megígérik, hogy folytatják, kísérleteznek és bevezetik. Kérdezhetnénk, hogy mit, hisz az előző négy évben a kormány nem végzett semmit, olyannyira, hogy az általános nevelési helyzet erőteljesen romlott" - mondta el Zsigó Róbert.
Felidézte, hogy nyolc évre szólóan mindössze két mondatnyi elképzelése volt a kormánynak egy olyan súlyú társadalmi kérdésről, mint a fiatalok nevelésének ügye. Nem meglepő, tette hozzá, hogy hat év alatt csak adminisztratív eszközöket találtak a felmerülő problémák megoldására. Szakmai program nélküli intézkedések születtek az iskolai bukás, lemorzsolódás csökkentésére, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására, a roma integrációra, a sajátos nevelésű igényű gyerekek integrációjára, és a mindenkit érintő alapvető nevelési tennivalókra pedig gyakorlatilag nincs pénz. Eközben pedig eltökélten próbálták elmorzsolni a pedagógusok hitelét, tekintélyét - fűzte hozzá.
Mint mondta, azon dolgoztak, hogy bizalmatlanságot ébresszenek pedagógus, szülő és gyermek között, oktatási szolgáltatássá züllesszék a közoktatási intézményeket, amelyek a szülői nevelést a nap nagy részében helyettesítik. Pedig ahogy a szülő elvárásait, a szeretetet és türelmet nem "szolgáltatja", úgy a pedagógus sem. A miniszter pedig a tanárverések hírére - az iskolai biztonság javítására - bizottságot állít fel egy jogásszal és bűnmegelőzési tanácsnokkal az élen.
Zsigó Róbert a következő kérdéseket tette fel Hiller Istvánnak:
Miért nem tettek egyetlen lépést se hat év alatt az iskolai nevelés ügyének támogatására?
Ha Ön ekkora vonzalmat érez a rendvédelmi feladatokhoz, miért ragaszkodik az oktatási tárcához?
A miniszter válaszában azt magyarázta, hogy az iskola akkor teszi a dolgát, ha a tanár-diák-szülő együttműködés rendben zajlik, ez az iskolai biztonság.
Zsigó a választ nem fogadta el, a T. Ház kormánypárti többsége azonban igen.