Segélykoncert a pásztói városi kórház javára
Segélykoncertet tartanak szombaton a pásztói Margit kórházért, április közepén pedig festőművészek érkeznek az intézménybe, hogy felajánlott alkotásaikkal segítsenek a kórház anyagi helyzetén.
Dátum: 2008-04-07 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:16.343319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A művészek a jótékony felajánlásokkal azután keresték meg a kórházat, hogy az intézet felhívást tett közzé a csőd közeli helyzet elkerülése miatt - mondta a kórház igazgatója hétfőn az MTI-nek.
A pásztói kórház tavaly novemberben hozott létrealapítványt, és nyitott számlaszámot, ahová a térség lakosainak, vállalkozóinak anyagi támogatását várták, hogy elkerüljék a csőd közeli helyzetet - közölte Boczek Tibor.
A számlára eddig közel 9 millió forint érkezett, de a befizetett összeg az utóbbi időben már minimális - tette hozzá.
Az igazgató beszámolt a támogatás más formáiról is, így elmondta: április 12-én az Éjféli kiáltás gospel kórus ad segélykoncertet a kórház javára, a programot a pásztói művelődési központban rendezik meg. A "Zenével a kórházért" címmel meghirdetett koncerten fellép a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar is, Szabó Irén, a kórház főorvosa pedig verssel lép a közönség elé.
Április 18-19-20-án 13 magyar, szerb, horvát, szlovák és ukrán festőművész dolgozik majd a kórházon belül kialakított műteremben. Képeiket ellenértékét felajánlják az alapítványnak.
Boczek Tibor elmondta: 2007 januárjáig a kórház nem volt veszteséges. A múlt év áprilisától viszont a 175 aktív ágy száma 20-ra csökkent, emellett 155 krónikus ágyat kell fenntartani, és a finanszírozás során az egészségbiztosítási pénztár a korábbinál 317 millió forinttal juttatott kevesebb pénzt.
A létszámleépítésekkel, a szállítói tartozások csökkentésével és a fizetős szolgáltatások bevezetésével az év végi 70 milliós hiányt 40 millió forintra sikerült lefaragni a Nógrád megyei városban.