Koppant a kalapács
A vesztegetési ügy kapcsán fókuszba került Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan a tegnapi árverésen ötszázötven millió forint plusz áfáért, azaz bruttó hatszázhatvanmillió forintért kelt el. A vevő - az üzlethelyiségben tartózkodó volt bérlő, Berecz Károly szerint - nem is járt az üzletben, ha csak nem inkognitóban.
Dátum: 2008-04-08 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:31.641113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Négyen pályáztak tegnap délelőtt a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. Rózsa utcai irodahelyiségében az árverésre meghirdetett Bajcsy-Zsilinszky út 61-es számú üzlethelyiségre. Az a két pályázó - aki korábban már megtekintette az üzletet - nem jött el az árverésre. "Miután megtudták tőlem, hogy az üzlethelyiségben lévő, több mint nyolcvanmillió forintra értékelt galéria, amely egy és oszthatatlan a földszinti üzletrésszel, a Müárt-Press tulajdona, s ez a galéria nem vihető el a helyiségből, visszatáncoltak" - mondja Berecz Károly, akinek bérleti jogviszonyát tavaly december 31-én mondták fel, de még ez után is tárgyalt vele a vagyonkezelő arról, hogy a bérleti díjtartozással együtt 323,7 millió forintért megveheti az üzletet.
Ebből aztán nem lett semmi. Berecz nem fogadta el azt a vesztegetési ajánlatot, hogy 18 millió forint kenőpénzt fizessen a bérlemény megvásárlásáért, ellenben feljelentést tett. Az ügyben folyik a nyomozás. A képviselő-testület mindenesetre - az után, hogy a vagyonkezelő vezérigazgatóját bilincsben vitték el - az ingatlan árverezéséről döntött, amely tegnap délelőtt volt.
Az esemény úgy indult, hogy Berecz egy papírt osztott ki a helyszínen, amelyben ügyvédje arról tájékoztatta az árverésen megjelent pályázókat, hogy a galéria nem a pályázatot kiíró önkormányzat, hanem a Müárt-Press kizárólagos tulajdona, így nem tárgya az árverésnek.
A pályázók megnézték a levelet, de ez láthatóan nem zaklatta fel őket, aztán indulhatott a licit, 269,7 millió forintról (ez volt az ingatlan áfa nélküli kikiáltási ára). Eleinte százezrenként, majd milliónként, háromszázmillió felett azonban már ötmilliónként emelték a tétet. Az első vesztes 350 milliónál, a második négyszázmilliónál szállt el, de két pályázó még akkor is kitartóan emelgette a tárcsát, amikor már tízmillióként növekedett a licit. Ötszázötvenmilliónál mindkét versenyben maradó tárcsája lendült, ötszázhatvannál azonban már egyikük sem licitált tovább. Ekkor sorsolással dőlt el, hogy az M-Design Általános Vállalkozási Kft.-é az üzlethelyiség, amelynek bruttóban hatszázhatvanmillió forintot kell leszurkolnia az 1097 négyzetmétert magában foglaló pincéért, raktárért és a földszinti üzlethelyiségért.
Hogy mi lesz annak a 553,6 négyzetméteres galériának sorsa, amelyben továbbra is a Müárt-Press lakik, mert hogy a galéria a cég tulajdona, azt nem lehet pontosan tudni. "A vevőt különösebben nem is izgatta ez a kérdés - mondta az árverés után roppant szomorúan távozó Berecz Károly -, zakója zsebébe csúsztatta a névjegykártyámat, majd távozott."
A vevő a 660 milliós "árucikket" a vétel után sem vette szemügyre.