Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány: az MSZP elnökségének le kellene mondania


Dátum: 2008-04-08 23:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:45.825132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint ebben a helyzetben az MSZP elnökségének az a dolga, hogy felajánlja lemondását a párt kongresszusának.

Gyurcsány Ferenc a tv2-nek adott keddi interjújában ezt azzal indokolta, hogy az MSZP legfőbb vezető testülete korábban a koalíciós kormányzásban való részvételre adott nekik felhatalmazást, és ha új szakasz jön, egypárti kormányzás, akkor meg kellene kérdezni a tagságtól, nem akarnak-e mást, másként.

Kapcsolódó elemek