Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felülről irányított önkormányzati megemlékezések?

Egy kiskunfélegyházi önkormányzati intézményben kérdőre vontak három munkatársat, akik a katolikus egyházat kívánták támogatni adójuk egy százalékával - értesült a Fidelitas. A helyi elnök arról is tudomással bír, hogy a március 15-i helyi ünnepség megrendezését Baja Ferenc instruálta a polgármesternek szóló levelével.


Dátum: 2003-03-14 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:20.260702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiskunfélegyháza egyik önkormányzati intézménye kérdőre vonta munkatársait, amiért adójuk egy százalékával a Magyar Katolikus Egyházat kívánják támogatni. A Fidelitas - a szervezethez érkezett panaszok alapján - nyílt levélben fordult Ficsór József polgármesterhez, mert szerintük olyan sérelmek érték a város polgárait, amelyek a lelkiismereti és vallásszabadság határait átlépik és sértik.

A Fidelitas kiskunfélegyházi elnöke, Kapus Krisztián az MNO-nak elmondta: a szervezetet három ember kereste meg panaszával, miszerint a munkáltató kérdőre vonta őket, amiért a katolikus egyházat kívánta támogatni, sőt, arra hivatkozott, hogy az egy százalékról szóló nyilatkozatot már késő lenne leadni. Mindhárom panaszos ugyanazon önkormányzati intézménynél dolgozik; adóbevallásukat a munkáltató készítette el - számolt be Kapus Krisztián.

A Fidelitas nyílt levélben hívta fel a polgármester figyelmét a fentiekre. Mint a szervezet elnöke írja, ez az ügy teljes mértékben ellenkezik a lelkiismereti és vallásszabadság törvényével. - Kérdezzük Öntől, hogy ez hogyan történhet meg 2003-ban a demokrácia égisze alatt? Hogy lehet az, hogy valakinek magyarázkodnia kell azért, mert adójának egy százalékával bármely egyházat támogatni kíván, amelyre törvény adta lehetősége van? - teszi fel a kérdést a Fidelitas elnöke, kérve, hogy a város vezetője határolódjon el a katolikus híveket ért megkülönböztetésektől, és szólítsa fel az önkormányzati intézmények illetékes dolgozóit, hogy ilyen jellegű diszkriminatív megjegyzésektől tartózkodjanak. A Fidelitas figyelemfelkeltő céllal eljuttatta levelét Bábel Balázs érseknek, illetve a Magyar Katolikus Püspöki Karnak is.

Az elnök nem kívánta nyilvánosságra hozni az említett önkormányzati intézmény nevét, mivel tart attól, hogy a panasszal élő három munkatársat emiatt hátrányok érnék. Mint mondta: nem tisztázott az sem, hogy az adott intézmény adóbevallással foglalkozó munkatársának "egyéni akciójáról" van-e szó, vagy az illető felsőbb utasításra cselekedett. - Utóbbi sem lenne meglepő, ha azt vesszük, hogy Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a polgármestereknek küldött levelében elrendelte, hogyan ünnepeljék az önkormányzatok március 15-ét - jelentette ki Kapus Krisztián, aki úgy tudja: a megemlékezéseken fel kell hívni a figyelmet az EU-csatlakozás fontosságára, szerepet kell biztosítani az EU-zászlónak, és lehetőleg meg is kell áldatni azt. Kapus Krisztián - mint elmondta - feltette a kérdést a város vezetésének, hogy miért van szükség arra, hogy polgármestereket ilymódon "igazítsanak el" egy állami ünnep kapcsán, ám választ nem kapott.

Az MNO megkereste Ficsór József polgármestert is, ám a március 15-vel kapcsolatos elfoglaltságai miatt nem sikerült őt elérni.

Ádám Kata, MNO

Kapcsolódó elemek