Se munkájuk, se életmintájuk
A társadalom egyharmada leszakadásának problémáját sok tényező figyelembevételével kell megoldani: a követelmények nélküli segélyezés rendszerét éppúgy felül kell vizsgálni, mint az oktatási rendszert - szűrhető le Hoffmann Rózsa nyilatkozatából, amelyet a KDNP-s szakpolitikus az általa kezdeményezett mai parlamenti nyílt nap alkalmából adott.
Dátum: 2008-04-09 06:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:29:47.291000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Őszintén a hátrányok megszüntetéséért - e címmel tartanak ma a Kereszténydemokrata Néppárt szervezésében parlamenti nyílt napot az Országházban. Hoffmann Rózsa képviselő, tanszékvezető docens, aki a nyílt társadalmi párbeszédet javasolta, a Magyar Nemzetnek kijelentette: a KDNP tudatosan nem szűkítette le a problémát "romakérdésre", hiszen a társadalom egyharmad része, tekintet nélkül etnikai közösségi határokra, mélyszegénységben - nyomorban, kilátástalanságban - él.
A lap közbevetette: egy nemrég publikált kutatás szerint amíg 2002-ben csak 5,3 százaléka volt fogyatékos a 6-14 éves gyermekeknek, addig tavaly már 8 százalékuk. Hoffmann Rózsa megjegyezte, a kutatás nyilván nem tudta kideríteni, milyen arányban van szó genetikai, illetve "kvázi" fogyatékosságról. Utóbbi abból ered, hogy nagyon megromlott a családok helyzete hazánkban.
Rámutatott: komoly bajforrás a munkanélküliség és a követelmények nélkül kialakult segélyek rendszere. Mindez együttesen olyan pszichés helyzetet idéz elő az érintett rétegekben, hogy egy idő után lemondanak a munka kereséséről. Leszoknak az élet normális ritmusáról, az erőfeszítésekről, a család iránti felelősségviselésről. Sok családban már több nemzedék óta így nőnek fel a gyerekek. Mindez azzal párhuzamosan történik, hogy a média fogyasztásra sarkallja őket. E rétegekben ezért is sokkal nagyobb az esélye, hogy kialakul az agresszió, a bűnözés. A teljesítményre nem ösztönző típusú segélyek megkurtításával párhuzamosan alapkövetelmény, hogy minden munkaképes ember a munkája által elért jövedelemből tudja eltartani önmagát és családját.