Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP elveszítette a realitásérzékét

"Talán a szocialisták más újságot olvasnak, mint mi, legalábbis erre enged következtetni vezérük tegnap esti kiszólása, miszerint Magyarországon ma nincsen válság" - írja Navracsics Tibor legfrissebb blogbejegyzésében a jobbklikk.hu-n.


Dátum: 2008-04-09 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:03.005219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a Fidesz frakcióvezetője fogalmaz, "a kisebbségbe szorult párt kisebbségi kormányának feje szerint tehát minden rendben van akkor, amikor az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint ma Magyarországon közel ötszázezer munkanélküli van, akik közül majd hetvenötezer - egy megyeszékhelynyi - huszonöt évnél fiatalabb".

Ugyanakkor nincsen válság a szocialisták szerint a kormányzásban sem - teszi hozzá, megjegyezve azt is, hogy gyakorlatilag nincs érdemi kormányelőterjesztés a parlament előtt, a koalíció éppen széthullott, a szocialisták egy kisebbségi kormányban készülődnek a túlélésre, bármibe is kerül - ez szerintük nem válság. "Nyilvánvalóan elveszítették a realitásérzéküket" - szögezi le Navracsics Tibor.

A frakcióvezető felhívja arra is a figyelmet, hogy az "archívumok megőriztek egy húsz évvel ezelőtti interjút, amelynek a lényege szintén az volt, hogy nincsen válság".

A teljes bejegyzés a jobbklikk.hu -n olvasható.

Kapcsolódó elemek