Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önkormányzati támogatás a mezőgazdasági karnak

Éves szinten mintegy 50-100 millió forinttal támogatja majd a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mezőgazdasági Karának működését a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte Lázár János polgármester szerdán az alföldi városban.


Dátum: 2008-04-09 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:03.615094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város és az egyetem vezetése egyaránt fontosnak tartja a Dél-Alföld fejlődése szempontjából, hogy Hódmezővásárhelyen a következő évtizedekben magas színvonalú, versenyképes agrár felsőoktatás legyen - mondta a politikus az SZTE rektorával, Szabó Gáborral folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

Hódmezővásárhely területén mintegy 50 ezer hektáron mezőgazdasági művelés folyik, a város gazdasága szempontjából rendkívül fontos az agrárium, mintegy 3.500 család megélhetését biztosítja ez az ágazat.

A következő két évben mintegy 100 millió eurós beruházással biodízelüzem épül Hódmezővásárhelyen és a vetőmag-előállítással foglalkozó Pioneer is nemesítő-, kutatóállomást létesített a városban. Így az önkormányzat stratégiai érdeke, hogy versenyképes, minőségi agrár felsőoktatás működjön a városban - mondta Lázár János.

Megegyezés született arról, hogy az egyetem és a város a mezőgazdasági kar jövőjének biztosítása érdekében még áprilisban megállapodást köt, amelyben az önkormányzat vállalja az intézmény anyagi támogatását, és a hódmezővásárhelyi épületek közös hasznosítását - tudatta a polgármester.

Kapcsolódó elemek