Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A HospInvest nem garantálja a kórház felújítását

A Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. által megkötött szerződés nem tartalmaz garanciát a kórház műemlék épületeinek felújítására, állagmegóvására - jelentette ki a Tatár László. A Fidesz megyegyűlési frakciójának vezetője ezért az egri kórház vagyonkezelői szerződésének elutasítását kéri a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól.


Dátum: 2008-04-09 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:05.784795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egri kórház vagyonkezelői szerződésének elutasítását kéri a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól a Fidesz - tájékoztatta szerdán az MTI-t a párt megyegyűlési frakciójának vezetője. A párt szerint ugyanis a Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. által megkötött szerződés nem tartalmaz garanciát a kórház műemlék épületeinek felújítására, állagmegóvására - közölte Tatár László.

A politikus emlékeztett arra, hogy a Heves Megyei Vagyonátadó Bizottság 2003-ban azzal a feltétellel adta a korábban egyházi tulajdonú, a kórházhoz tartozó épületeket, a rendházat, refektóriumot és a templomot az önkormányzat tulajdonába, hogy a megye felújítja azokat, illetve gondoskodik az állagmegóvásukról.

Tatár László szerint az előírt felújítási munkálatokat a megyei önkormányzat sem végezte el. "Nem számíthatunk arra, hogy kórházat működtető profit-érdekelt vállalkozás a műemléket önszántából helyreállítja" - fogalmaz beadványában a frakcióvezető. Benkár József főjegyző az MTI-nek elmondta, hogy a megye előzetes hozzájárulást kért a kulturális tárca vezetőjétől a kórházhoz tartozó műemlék épületek vagyonkezelésbe adásához.

A hozzájárulást Hiller István megadta, azzal a kikötéssel, hogy a szerződést jóvá kell hagynia a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak - mondta a főjegyző. A Heves Megyei Közgyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve "ajánlatot" nyújtott be az egri önkormányzat.

Kapcsolódó elemek