Megnyílt a Magyar Kép-zet
Magyar Kép-zet címmel a Magyar Nemzetben 2000-től napjainkig megjelent sajtófotókból nyílt kiállítás pénteken a pesti Vigadóban; az eseményen megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök is. A tárlatot - amelyet a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. első alkalommal rendezett - Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója nyitotta meg.
Dátum: 2003-03-14 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:21.146140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szavai szerint a mozgókép bűvöletéből napjainkra szennyes mozgókép-művészet lett, a kereskedelem és a politikai agresszió szolgálóleánya.
Az állóképekkel azonban nem lehet hazudni, illetőleg csak akkor lehet, ha a sajtó bizonyosfajta állóképeket közvetít, másokat pedig nem - tette hozzá.
- Március 15-e ünnepén ki kell mondani: Magyarországon nincs médiaegyensúly, ugyanis a magyar sajtó nagy része csak egyfajta állóképeket közvetít - közölte.
Állampolgárként köszönetét fejezte ki a Magyar Nemzetnek, hogy megjelentette azokat az állóképeket, amelyek - mint mondta - szintén a magyar valóságot ábrázolják.
Kerényi Imre kiemelte Ványi Ákos, Burger Zsolt, Tóth Tibor, Nagy Zoltán és Beliczay László fotóriporterek munkái közül például a 2002-es választási kampány nagygyűléseiről készített felvételeket, a választások éjszakáján megörökített pillanatokat, életképeket a Budapest Parádéról, az Erzsébet téri tüntetésről és számos közéleti személyiségről - köztük Orbán Viktorról, Medgyessy Péterről és Demszky Gáborról - készült képeket.
A Madách Színház igazgatója a megnyitón javasolta, hogy a most bemutatott felvételek könyvben is nyilvánosságot kapjanak, hogy azok kordokumentumként szolgáljanak.
A tárlat március 19-ig tart nyitva a Vigadó tér 2. szám alatti intézményben.
MTI - fidesz.hu