Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgármesteri vizsgálat a kaposvári közétkeztetésről

Kaposvárpolgármestere vizsgálatot indított a város közétkeztetéséről a sajtóban megjelent híradások nyomán - közölte az önkormányzat művelődési igazgatója szerdán a városházán tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-04-10 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:18.197662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kaposvár intézményeiben nem szolgáltak fel romlott ételt,és a jövőben sem fognak" - szögezte le Stickel Péter, kezében a Somogyi Hírlap keddi számával, amely a kaposvári közétkeztetést ellenőrző bizottság felmérését az MSZP-frakció nevében ismertető önkormányzati tanácsnokra, Jurmann Bélára hivatkozva azt közölte, "a megkérdezett gondozónők, óvónők, pedagógusok csaknem fele azt mondja: előfordult, hogy kifejezetten romlott ételt osztottak ki kaposvári bölcsődékben, óvodákban, iskolákban".

"Visszautasítjuk azokat a sajtóinformációkat, miszerint a kaposvári oktatási intézményekben romlott ételt szolgáltak volna fel" - jelentette ki a művelődési igazgató, hangsúlyozva: ilyen nem történt, a monitoring bizottság vizsgálata alapján nem lehet ilyen következtetésre jutni. Elmondta: a válaszadók valójában az ételek rossz ízére panaszkodtak, nem pedig a fogyaszthatóságára.

Valóban érkeznek panaszok a szolgáltatás minőségét illetően - ismerte el Stickel Péter. Az azonban még egyszer sem fordult elő, hogy romlott ételt szolgáltak volna fel az oktatási és szociális intézményekben - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kiderült: a téves közlésre az adott okot, hogy más kérdés szerepelt a monitoring bizottság felmérőlapján és más azon, amelyet az önkormányzati tanácsnok állított össze a rendelkezésére bocsátott adatokkal. Előbbin az szerepelt: "Tapasztalta-e romlott, kifejezetten rossz ízű étel kiosztását?", míg a sajtó rendelkezésére bocsátott utóbbin, tartalmában csak a kérdés első része szerepelt, vagyis az, hogy: "Tapasztalt-e kifejezetten romlott ételt, ami kiosztásra került?" Az eredeti kérdésre a megkérdezettek 42 százalék válaszolt igennel.

Kapcsolódó elemek