Európa-ellenes a szerb közvélemény
Alapvetően EU- és NATO-ellenes a szerb közvélemény döntő többsége egy szerdán ismertetett felmérés szerint, s ez igen rossz hír az Európában demokratikusnak nevezett pártok számára a jövő hónapban esedékes szerb parlamenti választás előtt.
Dátum: 2008-04-10 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:19.860492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Politikum nevű közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése kimutatta, hogy a szerb állampolgárok 71,3 százaléka mondana nemet egy olyan EU-tagságra, amelynek feltétele Koszovó függetlenségének elfogadása. A Politikum tavaly október óta végez felméréseket, s ez idő alatt az "EU-tagságot Koszovóért" ügyletet elutasítók aránya 70,2 és 75,1 százalék között ingadozott Szerbiában.
A legfrissebb felmérés szerint a NATO-tagság ellen van a megkérdezettek 67,1 százaléka, s csupán 18,1 százalék mond rá igent. A csatlakozás pártolóinak tábora tavaly október óta csaknem hét százalékkal csökkent.
Az EU koszovói missziójának létrehozását a megkérdezettek 42 százaléka semmi szín alatt sem tartja elfogadhatónak, 32,6 százalék pedig azt mondta, hogy megbékél vele, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése alapján kerül rá sor.
A májusi parlamenti választáson az általában demokratikusnak nevezett szerb politikai erők szerint az országnak Európa és a teljes romlás között kell döntenie. A hol nacionalistának, hol retrográdnak nevezett ellenfeleik érvelésének középpontjában az áll, hogy Szerbia úgymond nem törleszkedhet egy olyan Európához, amely Koszovó függetlenségének szorgalmazásával hozzájárult szuverenitása megsértéséhez, területe egy részének "elrablásához".