Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A többség előre hozott választást szeretne

A szavazók többsége előre hozott választásokat szeretne - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből, melyet a koalíciós szakítás után készített az intézet. Az MSZP támogatottsága tovább zuhant, míg az SZDSZ a tervezett kilépéssel nem tudott új támogatókat szerezni.


Dátum: 2008-04-10 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:23.273821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megkérdezettek 50 százaléka az előre hozott választásban látná a megoldását a kialakult politikai helyzetnek. 15 százalék szerint új miniszterelnököt kellene választania az MSZP-SZDSZ koalíciónak, míg 14 százalék a korábbi helyzet fennmaradását szeretné. A megkérdezettek csupán 9 százaléka bízik a kisebbségi kormányzásban - ismerteti a HVG a Medián kutatását.

Az előre hozott választások támogatottsága a Fidesz táborán belül a legerősebb, míg a szocialisták körén belül csupán 4 százalék híve egy ilyen megoldásnak. Az SZDSZ támogatóinak 59 százaléka egy új miniszterelnökben látná a megoldást.

Az MSZP támogatottsága 18 százalékra csökkent a teljes népességen belül, míg a Fidesz 43 százalékon áll, az SZDSZ pedig két százalékon. A biztos szavazók körében a Fidesz 66, míg az MSZP 24 százalékon áll. Az SZDSZ és az MDF parlamenti küszöb alatt található a választók ezen szegmensében is.

Kapcsolódó elemek