Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négymilliárdos strandberuházás kezdődött Tatabányán

Strand és élményfürdő építését kezdték meg Tatabányán, a négymilliárdos beruházás a jövő nyárra készül el a volt Cseri strand területén, ahol a legutóbb 2004-ben lehetett fürödni, azóta a vízforgató berendezés hiánya miatt zárva tartanak - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a város alpolgármestere.


Dátum: 2008-04-10 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:27.870370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A strandon új medencéket építenek, a szabadtéren és a fedett részen több csúszda, télen-nyáron használható élménymedence és raftingpálya is lesz. A város megfizethető szinten szeretné tartani az új strand jegyárait, az élményfürdő pedig piaci alapon működik majd - tette hozzá Schmidt Csaba (Fidesz). A város az elkészült szabadidős létesítményt 20 év alatt visszabérli a megvalósítást végző társaságtól, 6,3 milliárd forint megfizetésével.

Az alpolgármester kiemelte, hogy az építkezés alatt védelmet kap a természeti környezet, amely korábban Közép-Európa egyik legszebb fekvésű fürdőjévé tette a Cseri strandot.

Kapcsolódó elemek