Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyerekverő rendőr: "Ezt elk...tuk! Nem kicsit, nagyon!"


Dátum: 2008-04-10 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:30.475801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyészség szerint két szegedi rendőr megvert egy 13 és egy 17 éves fiút. Három hónappal később ugyanez a két rendőr egy 19 éves fiút vert meg. A két felfüggesztett rendőr végig tagadott, szerdán viszont mindketten bűnösnek mondták magukat.

- Ezt elkúrtuk! - válaszolta Cs. Zsolt rendőr főtörzsőrmester Kiss Károly alezredes, hadbíró kérdésére.

A Csongrád Megyei Bíróság tanácselnöke azt kérdezte a bíróság előtt vádlottként álló rendőrtől, hogy mi a véleménye a társával elkövetett bűncselekményekről és szabálysértésekről. A válasz után a bíró már arra is kíváncsi volt, hogy a rendőr a miniszterelnök emlékezetes kijelentésének folytatásával is egyetért-e. A tiszthelyettes erre előbb bólintott, majd ki is mondta: "Nem kicsit, nagyon!"

Kapcsolódó elemek