Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormánytámogatással szerez kórházakat a HospInvest

A HospInvest Zrt. kormánypárti támogatással szerzi meg a kórházakat - mondta Pesti Imre csütörtökön Egerben, ahol a fideszes képviselők sokadszorra bírálták, hogy a Heves megyei kórház üzemeltetését a HospInvest Zrt. nyerte el.


Dátum: 2008-04-10 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:35.363995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa a kórháznál tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "a HospInvest nem csak saját erejéből terjeszkedik. Született a parlamentben egy törvény, amely különleges lehetőséget biztosított a HospInvest számára, hogy megszerezzen jó néhány intézményt. És milyen furcsa, hogy a HospInvest az egyetlen szocialista vezetésű megyében tud gyakorlatilag minden intézményt megszerezni. Alapos a gyanú, hogy ez nem megy másként, csak kormánypárti támogatással."

Pesti Imre kérdésre hozzátette: a parlamenti többség késő ősszel fogadott el egy törvényt, amellyel lehetőséget nyújtottak az önkormányzatoknak arra, hogy pályáztatás nélkül is működtetésbe adhassák a kórházaikat.

Ezt a törvényt később többen kifogásolták, a Fidesz pedig nagy valószínűséggel Alkotmánybírósághoz fordul a törvény tarthatatlansága miatt - mondta.

Pesti Imre elmondta: Kiskunhalason, Hatvanban, Gyöngyösön és Kazincbarcikán működtet kórházat a HospInvest, és "működését mindenütt botrányok kísérik", a magánbefektető sehol nem javította az egészségügyi ellátást.

A Heves Megyei Közgyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működteti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat. A tenderre a Debreceni Egyetem is pályázott, és ajánlatot adott be a fideszes vezetésű egri városi önkormányzat.

Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője arra a kérdésre, hogy visszafordíthatónak látja-e a folyamatot, azt válaszolta, a szerződés és a döntés jogszerűségét egyaránt vizsgálják a hatóságok.

Ha a közigazgatási hivatal azt állapítja meg, hogy nem jogszerűen döntött a közgyűlés, akkor új eljárásra kötelezi a testületet, a HospInvesttel kötött szerződés pedig semmissé válik - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek