Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Zsolt: járuljon hozzá a Sapientia fenntartásához a román állam is

A magyar történelmi egyházak vezetőivel tartott megbeszélést tegnap késő délután Kolozsváron Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke erdélyi körútjának első állomásán. Németh a Bethlen Kata Diakóniai Központban zárt körben tárgyalt az egyházvezetőkkel. Az ezt követő sajtótájékoztatón azt jelentette be: azért érkezett Erdélybe, mert számos településtől kapott március 15-i meghívót, így az alkalmat a romániai magyar közéleti személyiséggel való találkozókra használja fel.


Dátum: 2003-03-14 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:22.656576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházfői megbeszélésről Németh Zsolt kiemelte: az erdélyi magyar közösség életében az egyházaknak fontos szerepük van a társadalmi szerepvállalásban, az oktatási, illetve a szociális-karitatív életben. A külügyi bizottság elnöke az oktatásról szólva azt remélte, a Sapientia egyetemet a román állam is finanszírozni fogja, mert a magyarországi évi 2 milliárd forint nem elegendő az egyetemi munka folytatására. Németh úgy tudja, legalább egymilliárd forinttal kéne emelni a támogatást, ezt a 2004-es költségvetésből lehetne elkülöníteni.

Az ingatlan-visszaszolgáltatással kapcsolatban az egyházak vezetői azt kifogásolták a megbeszélésen, hogy az állam sok esetben értékesítette az egyházi ingatlanokat, ezáltal kivonva a visszaadható ingatlanok köréből - így azokat már aligha lehet visszakapni. A magyar-román kapcsolatok területén Németh Zsolt szerint sok a beszéd és kevés a tett. Ami a Tőkés László kezdeményezte mai Márciusi Fórumot illeti, Németh közölte: nem lesz jelen, hiszen ma Csíkszeredába várják, de levélben üdvözölte a szervezőket.

transindex.ro - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek