Habsburg Ottó: a Benes-dekrétumoknak nincs helyük az Európai Unióban
Lehet, hogy Magyarország jövőre képviselőket küldhet az Európai Parlamentbe, amennyiben elfogadják ezen intézmény legnagyobb frakciójának a javaslatát - mondta Habsburg Ottó szombaton Székesfehérvárott. Hozzátette: a magyar képviselők tanácskozási joggal a bizottságok munkájában vehetnének részt.
Dátum: 2002-03-02 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:30.747875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Páneurópai Unió elnöke fiával, Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott nagykövettel a Jövőtér Egyesület székesfehérvári rendezvénysorozatán vett részt. Találkozott Warvasovszky Tihamér polgármesterrel, megbeszélést folytatott Fertő Lászlóval, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökével, valamint Balsay István és Gógl Árpád fideszes országgyűlési képviselőkkel, majd sajtótájékoztatót tartott.
Ezen hangoztatta: optimista Magyarország közeli európai uniós csatlakozásával kapcsolatban. Az unióhoz tartozó országok kormányai ugyanis ígéretet tettek arra, hogy azoknak a nemzeteknek, amelyek megfelelnek az úgynevezett koppenhágai kritériumoknak, biztosítják a részvételt az Európai Parlament 2004 júniusában sorra kerülő választásán.
- S a kritériumok alapján Magyarország az első helyen van - tette hozzá Habsburg Ottó.
Hangsúlyozta: Magyarország számára "döntő szükségszerűség" az európai uniós csatlakozás. Véleménye szerint ez elsősorban nem gazdasági, hanem biztonsági kérdés, a felvételt követően ugyanis egy szuperhatalom tagjai leszünk.
Kérdésre válaszolva kifejtette: a Benes-dekrétumok és az Európai Unió által döntő fontosságúnak tartott emberi jogok elve összeférhetetlen.
- A Benes-dekrétumoknak nincs helyük az Európai Unióban - jelentette ki a Páneurópai Unió elnöke.
Hangot adott azon véleményének is, hogy az EU-nak a mezőgazdaságunkkal szemben támasztott feltételeit, szakértői javaslatait nem lehet elfogadni, s az azokkal szembeni ellenállás "jogos és sikeres lesz".