Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-frakció hétfőn tartózkodni fog

A Fidesz-frakció hétfőn tartózkodni fog az Országgyűlés napirendjén szereplő népszavazások elrendeléséről döntő szavazásnál. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója nyilatkozott pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2008-04-11 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:30:53.035108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament jövő heti ülésének napirendjén hat népszavazási kezdeményezésre - öt kormánypárti és egy ellenzéki - vonatkozó határozati javaslat szerepel.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és 147 szocialista képviselő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még tavaly ősszel bejelentett, a közélet megtisztítását célzó javaslataival kapcsolatban kezdeményezett népszavazást a pártok finanszírozásáról, az országgyűlési képviselők költségtérítésével kapcsolatos elszámolásról, a képviselői és a polgármesteri tisztség összeférhetetlenségéről, illetve az állami vezetők rendszeres vagyongyarapodási és a jogszabályban meghatározott munkakört betöltő köztisztviselők rendszeres vagyongyarapodási vizsgálatáról.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Semjén Zsolt, a KDNP képviselőcsoportjának vezetője, valamint 151 másik ellenzéki képviselő a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az országgyűlési képviselők vagyongyarapodásának kötelező évenkénti vizsgálatáról írna ki referendumot.

Répássy Róbert az MTI-nek azt mondta, a fideszes képviselők azért fognak tartózkodni a szavazásnál, mert részben okafogyottnak tartják a kérdéseket, mivel több törvény is született az ügyben.

Pártja referendumra szánt kérdéséről közölte: az Országgyűlés részben már azt is megoldotta, bár nem teljesen a Fidesz szándékai szerint. Ezért fogunk tartózkodni a szavazásnál - tette hozzá.

Lendvai Ildikó csütörtökön az MTI-nek elmondta: frakciója nem fogja támogatni a népszavazások elrendelését, mert a népszavazási kérdések egy része megoldódott már a parlamentben, másik részükben, például a pártfinanszírozás ügyében jó esély van a megegyezésre.

Répássy Róbert tájékoztatása szerint a Fidesz-frakció hétfőn alakítja ki álláspontját arról, támogatja-e az államfő által a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Bogdányiné Mészáros Ágnest és az adatvédelmi biztosnak jelölt Tóth Gábor Attilát.

Kapcsolódó elemek