Visszacsempészné a vizitdíjat az SZDSZ
A Fidesz arra kéri az egészségügyi minisztert és az SZDSZ-t, hagyjanak fel azzal, hogy visszacsempészik a népszavazáson elutasított vizitdíjat és kórházi napidíjat, és hogy Horváth Ágnes hivatali idejének utolsó napjaiban saját klientúrájukat nevezik ki az egészségügyi intézmények gazdasági vezető posztjaira. Erről Pesti Imre fideszes szakpolitikus beszélt szombaton újságírók előtt.
Dátum: 2008-04-12 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:02.594053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtótájékoztatóján Pesti Imre arról beszélt, hogy Horváth Ágnes "az elegáns távozás szabályait megszegve" olyan intézkedéseket hoz, amelyek valamilyen formában a vizitdíj visszacsempészését szolgálják.
A miniszter szándékáról szólva azt mondta, hogy a szektorsemlegesség jegyében a magánszolgáltatókat is finanszírozni akarják. Azért az ellátásért, amiért az állami rendszerben száz százalékot fizet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a magánintézmény 70 százalékot kapna, míg a fennmaradó 30 százalékot a beteg fizetné - mondta Pesti Imre, aki egy másik kormányzati tervre is felhívta a figyelmet. Eszerint ha valaki az állami-önkormányzati egészségügyi intézményben a szokásos rendtől eltérő ellátást igényel, akkor az ellátás 30 százalékát ki kellene fizetnie.
Szerinte a részleges térítési díj bevezetésének szándéka nem alkalmazható, egyrészt mivel korábban már volt ilyen és akkor megbukott, másrészt pedig azért, mert a népszavazáson a választók többsége a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére szavazott.
Pesti Imre szót ejtett arról is, hogy a miniszter az utóbbi hetekben gyorsított és átláthatatlan pályázatokon SZDSZ-es klientúrát próbál gazdasági vezetői pozíciókba juttatni.
Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc kormányfő arra kérte a távozó minisztert, hogy tartózkodjon az olyan intézkedésektől, amelyek hatása a következő tárcavezető idejére is átnyúlik.
Horváth Ágnes döntései éppen ezért azt jelzik, hogy az SZDSZ újabb konfliktusok generálásban érdekelt. "Mintha az lenne az igazi cél, hogy minél nagyobb a kár az egészségügyben, annál jobb lesz az SZDSZ-nek" - fogalmazott.
A politikus úgy vélte, hogy káosz és elfogadhatatlan helyzet alakult ki az egészségügyben, a fiatal orvosok tetemes része távozni készül a kórházakból, de az országból is, mert kilátástalannak tartják a jövőt. Az orvos-beteg konfliktusok ma már a betegellátást veszélyeztetik, szinte mindennapossá váltak az orvosverések - mondta. Hozzátette: Egyetlen egy év alatt a magyar egészségügy az európai fogyasztói indexben a 14. helyről a 24. helyre csúszott vissza.
Pesti Imre arra kérte a minisztert és az SZDSZ-es klientúrát, hogy fejezzék be "áldásosnak nem mondható, konszenzust egyáltalán nem kereső" tevékenységüket, és hagyjanak fel azzal a szándékukkal, hogy ismételten megsarcolják a lakosságot. Hagyják meg, hogy a szakma, a szakpolitikusok és a kamara keresse a kiutat az egészségügyben kialakult válságból - tette hozzá.