Ismét Kovács Miklós az elnök
Tisztújító közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szombaton Beregszászon, de a szervezet élén nem történt változás: a közgyűlés az egyetlen ellenjelölt visszalépését követően újból Kovács Miklóst választotta meg három évre a KMKSZ elnökévé.
Dátum: 2008-04-12 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:05.617461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elnöki beszámolójában Kovács Miklós kiemelte: sikerült némi haladékot elérni a kárpátaljai magyarság megmaradására végveszélyt jelentő emelt szintű érettségi ügyében, így a magyar iskolák végzősei két évig anyanyelvükön vizsgázhatnak. Szerinte a kérdés megoldása komoly kiállást követel meg a jövőben is. Elismeréssel szólt a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak ebben a kérdésben nyújtott támogatásról, de különösen Sólyom László köztársasági elnök szerepét emelte ki, aki - mint fogalmazott - nagy határozottsággal lépett fel a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatásának megőrzése érdekében. Hangsúlyozta: továbbra is nagy szükség van az anyaország külpolitikai támogatására, s a KMKSZ-nek úgy kell politizálnia, hogy ezt a támogatást megszerezze.
A vereckei honfoglalási emlékmű körül kirobbant vitáról szólva a KMKSZ elnöke rámutatott: a kérdés az ukrán belpolitikai küzdelmek homlokterébe került, az emlékmű ürügyén lényegében Viktor Juscsenko ukrán elnököt támadták ellenfelei, akik - Kovács szerint - nem a magyarokat akarták bántani. Az ügy - mint mondta - rávilágított arra, hogy a kárpátaljai magyarságnak mennyire veszélyes politikai közegben kell érvényesítenie az érdekeit.
A politikus bírálta a kárpátaljai ukrán-ruszin politikai elitet, amely szerinte nem áll ki teljes mellszélességgel a magyarok mellett, de szerencsére - tette hozzá - ez az elit a magyaroknál kevésbé szereti a hágón túli galíciai ukránokat.
A közgyűlést köszöntő beszédében Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a Fidesz és a KMKSZ kapcsolatairól szólva hangsúlyozta, hogy a jó viszony nem az anyaországi politikai megosztottság leképezése, hanem inkább a magyar sorskérdésekről való azonos gondolkodás, a mellettük való közös kiállás eredménye.
A szónok szerint a két szervezetet az is közel hozza egymáshoz, hogy politikai ellenfelei a csalás eszközéhez nyúlnak a hatalom megszerzése érdekében. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság igazságot szolgáltatott Kovács Miklósnak és választóinak a 2002-es ukrajnai parlamenti választásokon elcsalt szavazatokért. Egyúttal nehezményezte, hogy a magyar kormány nem kért bocsánatot Kovácstól azért, mert az ellenfelét támogatta, s - mint fogalmazott - még csak nem is gratulált neki a nemzetközi bíróság döntése kapcsán.
A fideszes politikus úgy vélte, hogy a KMKSZ-t a magyar kormányzat kitessékelte az anyaországi támogatásokat elosztó Unió Alapítványból. Hiba a kormányzat részéről a koncepciótlansággal párosuló elfogultság - tette hozzá. Szorgalmazta, hogy a magyar kormány hívja össze a magyar-ukrán kormányközi kisebbségi vegyes bizottság ülését, és indítványozza a kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatási problémáinak törvényi szintű rendezését. A szónok dicséretesnek nevezte a KMKSZ higgadt politizálását.
A magyar kormány nevében felszólaló Stipkovics Pál, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai tanácsadója Németh Zsolt egyes kijelentéseit cáfolva kiemelte, hogy nemzetpolitikai kérdésekben van közeledés az anyaországi politikai erők között. Mint mondta: megújult a nemzetpolitika, működik annak intézményrendszere, amit szerinte az is bizonyít, hogy - lévén a magyarság immáron 90 százaléka egy közösségben - a kormányzat megkülönböztetett arányban támogatja az EU-ból kinnrekedt kárpátaljai magyarságot, és hasonló módon a vajdaságiakat. Szerinte a magyar kormány is tett gesztusokat a KMKSZ irányában, amelynek képviselői ott vannak a döntéshozó testületekben, s azokban a határozatok konszenzussal születnek.
A szónok fontosnak mondta a gazdasági együttműködés fejlesztését a kárpátaljai magyarság "helyzetbe hozása" érdekében. Egyúttal együttműködést szorgalmazott a kárpátaljai magyar szervezetek között is.