Munkahelyére rendelte a bíróságot Kovács
Kovács László külügyminiszter, aki "halaszthatatlan közfeladataira" hivatkozva nem volt hajlandó arra, hogy egy perben tanúként megjelenjen, a független magyar bíróságot munkahelyére kérette. Erről a meglehetősen rossz, pártállami emlékeket ébresztő estről a minap a Magyar Nemzet számolt be.
Dátum: 2003-03-14 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:24.337567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Valamelyest elfogadtuk már, hogy az ilyesfajta, demokráciákban finoman szólva is szokatlan esetek a balliberális médiát rendre hidegen hagyják, ám nem engedhetjük meg magunknak, hogy Kovács ügyeskedése fölött is napirendre térjünk.
Pedig nem újdonság ez sem. Horn Gyula például miniszterelnökként vetemedett arra, hogy a hatalommegosztás elvének - végül is az Alkotmánynak - fittyet hányva az Alkotmánybíróság tagjait "konzultációra" hívja.
Vagyis élnek még a korábbi beidegződések, az állampárti szocializáltak ezektől, csiribu-csiribá!, a rendszerváltással még nem szabadultak meg. Ne tévesszen meg tehát senkit, ha az utódpártiság bélyege nem pártprogramokon szerepel, mert hozzáférhetetlen helyre, az emberi bensőbe égették be ezeket.
Kétségtelen, hogy aggodalomra ad okot mindez, elbizonytalanodni viszont mégsem kell: követendő példára bőven akadhat a hozzáértő szem.
Néhány héttel ezelőtt Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke egy interjúban érzelmektől nem mentesen idézte fel, miért nem búcsúzott el a nagybeteg Antall Józseftől. Nem tette ezt meg, holott, mint fogalmazott, "senkinek nem lehetett volna kifogása, ha az Alkotmánybíróság elnökeként s egyben barátként" búcsút vesz tőle halála előtt.
Az erkölcsi-politikai mérce tehát adott, mint ahogyan a kérdés is: lehet-e posztkommunista mentalitással polgári államot építeni?
Válaszoljunk bátran, mert ez esetben is kötelességünk nemet kell mondani.
fidesz.hu