Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mértékletes BKV-vezér

Közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül szüntetné meg 2011-ig szóló kinevezését Antal Attila. A BKV vezérigazgatója a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának küldött levelében azt írta, hogy március 25-i hatállyal bontana szerződést, és az eddig az időpontig neki járó munkabérre tartana igényt.


Dátum: 2008-04-14 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:27.090700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városháza szerint tizenkétmillió forintos prémiumot biztosan felvehet az alig egy évvel a kinevezése után leköszönő BKV-vezér, Antal Attila, mivel azt már korábban megszavazta a közlekedési vállalat igazgatósága.

Harmadszor kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságánál a 2007. január 16-án kelt munkaszerződése megszüntetését közös megegyezéssel Antal Attila. A BKV vezérigazgatójának lemondásával járó pénzügyi juttatásokról a főpolgármesteri kabinet jogi szakvéleményt kért, amelyet a főjegyző ma terjeszt elő. Demszky Gábor korábban bejelentette, a BKV-vezér hatvanmillió forintnál jóval kisebb végkielégítésre számíthat, mert a városháza jogászai szerint semmis a vele kötött munkaszerződés. Az Antal Attilával kötött megállapodást félévente hosszabbította meg a társaság igazgatósága, így jelenleg június 30-ig szól. A vezérigazgató harmadik felmondó levelében a március 25-ig őt megillető járandóságára tart igényt, végkielégítésre nem. Távozásának feltételeiről sajtóközleményt adott ki, s ebben megjegyezte azt is, hogy irányítása alatt tizenegymilliárddal csökkentette a vállalat veszteségét, az általa irányított átvilágítási és pénzügyi konszolidációs program azonban rengeteg érdeket sértett.

A gazdasági bizottság szocialista elnöke, Somlyódy Csaba ma ismerteti a főváros vezetőivel a BKV-vezér újabb felmondási javaslatát, amelyről először politikai döntést kell hozni. A kabinet döntése után akár már kedden hozzájárulhat a gazdasági bizottság Antal Attila távozásához közös megegyezéssel. A szocialista képviselő hozzátette, hogy a munkabérén felül tizenkétmillió forintos prémium is jár a leköszönő igazgatónak, mert azt már korábban megszavazta a BKV igazgatósága.

Kapcsolódó elemek