A Fidesz jelöltje nyerte a polgármester-választást
A Fidesz színeiben indult Pálosi László az eddigi polgármestert, Marjánné Rinyu Ilonát, az MSZP jelöltjét győzte le vasárnap Balkányban.
Dátum: 2008-04-14 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:32.089469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pálosi László a fidesz.hu-nak elmondta, azért volt szükség időközi választásra, mert az MSZP-s polgármester asszony nem volt hajlandó a fideszes többségű önkormányzati testülettel együtt dolgozni. Mint fogalmazott, "nem volt hajlandó a testület kétharmadával semmiféle egyeztetésre és semmiféle kompromisszumra, ő egyedül akart mindent eldönteni (...), ezért döntött úgy a testület többsége januárban, hogy felállunk, és időközi választásokat írnak ki".
"Győzött a józan ész Balkányban végre" - értékelte a sikert Pálosi László. Az emberek nem hitték már el a régi polgármester felelőtlen ígérgetéseit, a felelőtlen lépéseket, váltani akartak és váltottak is - mutatott rá, ugyanakkor azt is hozzátette: az országos helyzet is hozzásegítette a győzelemhez.
Mivel az önkormányzatoknak egyre kevesebb a pénze és egyre több a feladata, nem ígérgetett felelőtlenül a kampányban sem - mondta el Pálosi István, így sok kicsi, a lakosság mindennapjait érintő dolog rendbetétele szerepel a tervei között, például járdajavítás és az utak kijavítása, illetve - tette hozzá -: nagyobb odafigyelés és a lakossággal való szélesebb konszenzus kialakítása.