Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A főváros már szervezi a pótlást a pénteki BKV-sztrájkra

Tárgyalásokat kezdeményez a főváros vezetése a Volán-társaságokkal, hogy a pénteki BKV-sztrájk idején biztosítani lehessen a közlekedést a fő vonalakon - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.


Dátum: 2008-04-14 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:33.834707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Volán-társaságok bevonásával akarja pótolni a pénteki egész napos BKV-sztrájk miatt kieső járatokat a főváros, legalábbis részben. Már tárgyalásokat is kezdtek a közlekedési vállalatokkal - mondta Nyáry Krisztián, kommunikációs igazgató.

Ebből konfliktus lehet

Konfliktust eredményez, ha Volán-buszok közlekednek az esetleges pénteki egész napos BKV-sztrájk alatt - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. A szóvivő elmondta: "nem szerencsés gesztus, amelyből az látszik, hogy a menedzsment nem a megállapodásra törekszik." Ez egy költséges megoldás arra, hogy a sztrájkot megtörjék - jelentette ki Nemes Gábor, hozzátéve, hogy ez elhúzódó tárgyalásokat eredményezhet.

A MÁV-sztrájkok idején a vasúttársaság is a Volán-járatokkal próbálta kiváltani a munkabeszüntetés miatt nem üzemelő főbb vonalakat, a busz-társaságok általában elfogadják a vonatjegyeket a sztrájk ideje alatt.

A BKV-szakszervezetek április 18-ra hirdettek egész napos munkabeszüntetést. A szakaszervezetek azt követelik a vezetőségtől, hogy vonja vissza a járatritkítási tervezetet és készítsenek egy újat a szakszervezetek bevonásával, vonják vissza a kilátásba helyezett csoportos létszámleépítést és javítsák a munkakörülményeket.

Egyetértés a 4-es metró pályázatáról

Nyáry Krisztián fővárosi kommunikációs igazgató a Főpolgármesteri Kabinet ülésén azt is közölte: a városvezetés egyetértett a 4-es metró első szakaszához igényelt uniós támogatás pályázatával, amit a hónap végén véglegesíthet a Fővárosi Közgyűlés.

A projekt összköltsége 353 milliárd forint, ebből 293 milliárd a pályázati rész.

A távirati iroda értesülése szerint még az idén számít az uniós forrásokra a 4-es metró építéséhez a főváros és az állam.

Az országos költségvetésben ugyanis 50 milliárd forintot oly módon terveztek a projektre, hogy azt az unió támogatásból finanszírozzák. A 4-es metró I-II szakaszának összköltsége 517 milliárd forint.

Kapcsolódó elemek