Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jóváhagyták az EU-tagországok a levegővédelmi irányelvet

Jóváhagyták az Európai Unió tagországai hétfőn a levegő minőségéről szóló jogszabályt, amelynek fő újítása, hogy kötelező határértéket ír elő a mikroszemcsés, finom por arányára vonatkozóan - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben.


Dátum: 2008-04-14 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:37.980323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tagállamoknak az új előírás alapján 2020-ig a 2010-es értékekhez képest átlagosan ötödével kell mérsékelniük a finom por koncentrációját a városi területeken. 2015-ig már 20 mikrogramm/köbméter alá kell csökkenteni a por jelenlétét. A meglévő légszennyezettségi határértékeken az új irányelv nem változtat.

Ugyanakkor egyes határértékek eléréséhez nagyobb rugalmasságot biztosít a tagállamoknak azokon a területeken, ahol nehézséget okoz megfelelni az előírásoknak. Így az irányelv hatályba lépését követően három évig (2011 közepéig), vagy a nitrogén-dioxid és a benzol esetében legfeljebb öt évig (2010-2015) el lehet halasztani a korábban már szabályozott, nagyobb szemcsékre vonatkozó határérték teljesítését

Már létezik uniós jogszabály a könnyű járművek kipufogógáz-kibocsátásáról is, 2007 decemberében pedig az Európai Bizottság jogszabályjavaslatot nyújtott be az ipari forrásból származó légszennyezést érintő uniós jogszabályok hatékonyabbá tételére, illetve egy másikat a nehéz haszongépjárművek motorjai által okozott kibocsátás korlátozására - emlékeztet közleményében a brüsszeli végrehajtó testület.

Kapcsolódó elemek