Medgyesen letartóztattak egy pitbullt
A medgyesi rendőrök kénytelenek voltak hűvösre tenni egy pitbullt, mivel a gazdája nem tartotta be a harci kutyákra vonatkozó törvényt, és egy éjszaka alatt három emberre is ráuszította az állatot. Elsőként az két fiatalember járt pórul, akik zárás után szerettek volna bemenni a diszkó-tulajdonos kutyatartó által működtetett szórakozóhelyre. A két fiatal alig tudott elmenekülni a felhergelt kutya fogai elől, de első útjuk a rendőrségre vezetett.
Dátum: 2003-03-14 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:25.218454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt látva a diszkó-tulajdonos, hogy el ne kapják, taxival szeretett volna elmenekülni a tett helyszínéről. A taxis viszont - a vérmes állatot látva - nem volt hajlandó felvenni az utast. A felbőszült gazdi ismét támadásra uszította a pitbullt, a taxist csak két polgárőr tudta megmenteni a harapásoktól. A kutyatulajdonos így hamarosan a rendőrörsre került, ahol 20 millió lejre büntették, és lefoglalták a kutyáját, amíg iratokkal nem bizonyítja be, hogy valóban ő a gazdája.
transindex.ro - fidesz.hu