Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nők társadalmi egyenlőtlensége

"Miért nem tesz érdemi lépéseket a nők esélyegyenlőségének biztosításáért a szocialista kormány?" - címmel nyújtott be Ékes Ilona interpellációt Lamperth Mónikához, amire Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára válaszolt.


Dátum: 2008-04-14 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:42.011709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A nők társadalmi egyenlőtlensége (Ékes Ilona)

A Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott: a nők emberi jogainak érvényesülésével foglalkozó civil szervezetek idén ismét megállapították, hogy az elmúlt évben néhány frázison kívül nem történt valódi előrelépés a nők társadalmi egyenlőségének előmozdítása terén Magyarországon.

Ékes Ilona szerint 2007-ben az Esélyegyenlőség Európai Évében a szocialista kormány alkalmat találhatott volna rá, hogy érdemi lépéseket tegyen a nők esélyegyenlőségének biztosítása érdekében. Ezzel szemben az ENSZ nőjogi (CEDAW) bizottsága felszólította a magyar államot, hogy meghatározott határidőn belül hajtsa végre a családon belüli erőszak megelőzéséről és hatékony kezeléséről szóló nemzeti stratégiát; biztosítson a családon belüli erőszak minden női áldozatának azonnali védelmet és jogorvoslatot, valamint elegendő, biztonságos menedékotthoni férőhelyhez és jogi segítséghez való hozzáférést, továbbá hozzon külön törvényt a nők elleni családon belüli erőszakról, ami biztosítja a fentebb részletezett jogorvoslatot és védelmet.

Interpellációjában a Fidesz képviselője emlékeztetett: az ENSZ nőjogi bizottsága azt is sürgette, hogy a magyar állam úgy módosítsa törvényeit, hogy azok a szexuális bűncselekményeket a nők testi épséghez fűződő jogának sérelmeként, az erőszakos nemi közösülést, pedig beleegyezés nélküli nemi aktusként határozzák meg. A Bizottság ismételten ajánlotta a 14 év alatti gyermekek megrontásával kapcsolatos jogszabályok módosítását annak érdekében, hogy azok tartalmazzák a nemi erőszak jogi definícióját, egyszersmind a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolat tilalmát. Magyarországot a Bizottság arra is felhívta, emelje fel a házasságkötés alsó korhatárát 18 évre.

A képviselő asszony hangsúlyozta, hogy a fenti ajánlások nyomán eddig egyetlen konkrét intézkedés sem történt a bal-liberális koalíció részéről.

Ennek tükrében a Fidesz országgyűlési képviselője a következő kérdéseket tette fel a szocialista államtitkárnak:

Miért nem tett eleget a CEDAW Bizottság felszólításainak a szocialista kormány?

Miért a prostituáltak vállalkozói státuszának kötelezővé tételét, jövedelmük megadóztatását, vagyis a prostitúció legalizálásának útját választotta a szocialista kormány ahelyett, hogy nemzetközi kötelezettségeinknek eleget téve fellépett volna a nőket súlytó erőszak ellen?

Az úgynevezett kvóta-törvény javaslat és a zaklatás bűncselekménye miért úgy került megalkotásra, hogy teljesen figyelmen kívül hagyták a női civil szervezetek által megfogalmazott szempontokat?

Válaszában Simon Gábor arra emlékeztetett, hogy az ENSZ CEDAW Bizottsága nem felszólította Magyarországot, hanem ajánlásokat tett, és a 2007-es Esélyegyenlőség Európai Éve kampányévnek minősült, nem pedig konkrét akciótervnek. Emellett a prostitúció kapcsán az államtitkár a megfelelő empátiát kérte számon, mondván, a jelenség mögött emberi tragédiák állnak. A kvótajavaslatot érintő kérdésre Simon Gábor úgy reagált: az nem a Szociális és Munkaügyi Minisztérium törvényjavaslata volt, hanem képviselői indítvány, melyet megtárgyaltak, és döntést is hoztak.

Viszontválaszában Ékes Ilona kifejtette: az államtitkár válaszában nem talált elég konkrétumot, ezért azt nem tudja elfogadni.

Az országgyűlés az államtitkári választ 150 igen, 103 nem szavazattal és 2 tartózkodással elfogadta.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2218, 'source_type': 'media', 'source_id': 1720, 'target_type': 'article', 'target_id': 79580, 'relation_type': 'describes'}