Jász-Nagykun-Szolnok: turisztikai kiállítás a hétvégén
Jász-Nagykun-Szolnok megye egyetlen turisztikai kiállítását április 18-19-én rendezik meg Szolnokon, a felújított Aba-Novák Kulturális Központban.
Dátum: 2008-04-14 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:43.070188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két nap alatt elsősorban utazási irodák, turisztikai információs irodák, regionális marketingigazgatóságok és turisztikai szolgáltatók mutatják be kínálatukat - közölte Búsi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke hétfőn Szolnokon, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. A rendezvényen több mint 70 kiállító lesz jelen, minden eddiginél több a korábbi évekhez viszonyítva - tette hozzá.
A kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse látogatókat a megye, a régió, illetve Magyarország turisztikai kínálatával, és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a megye területén működő turisztikai vállalkozásoknak, az ország különböző tájairól érkező utazási cégeknek, a települési, megyei és regionális idegenforgalmi szervezeteknek, valamint az együttműködő testvérmegyéinknek.
A rendezvényen meghívottként két román és az észt testvérmegye mutatkozik be. Az idén a kiállítás díszvendége a Nyugat-dunántúli Régió, amely kiemelt szereplőként 20 négyzetméteren kínálja majd nevezetességeit.
A kiállításhoz kapcsolódó turisztikai napok nyitórendezvényeként április 17-én 10 órakor Szolnokon, a megyeházán a "Vizek éve" jegyében fórumot szerveznek. Több kísérő program is várja az érdeklődőket, például április 19-én 11 órától "Kerékpáros és gyalogtúra a Szolnok környéki vizek mentén" címen túrát szerveznek a Széchenyi városrész szélén található ökoturisztikai parkerdőbe, a megyei természetbarát szövetség segítségével.