BKV: jogszerű a felüljáró elbontása
Jogszerűen, a BKV Zrt. hozzájárulásával folytatja az építési vállalkozó a Kőbánya-Kispest csomópont területén található rossz állapotú gyalogos felüljáró elbontását - közölte a közlekedési vállalat hétfőn.
Dátum: 2008-04-14 22:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:47.059508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BKV szerint a hatályos jogszabályok betartásával, az utas- és forgalombiztonság szem előtt tartásával zajlanak az építési és bontási munkák. A szakemberek az ideiglenes forgalmi rendet a hatósági előírások és engedélyek alapján alakították ki - olvasható a közleményben.
Amint arról több híradás is beszámolt: szombatról vasárnapra virradó éjszaka vasrácsokból álló fallal zárták le a kőbánya-kispesti metróállomás folyosóját a beruházó cég munkásai. Az utasok így csak egy ideiglenes lépcsőn tudják megközelíteni a szerelvényeket, a folyosón üzemelő boltok pedig vevő nélkül maradtak, mert nem jár arra senki.
Az ott található gyógyszertár egyik tulajdonosa a Duna Televízió híradójának elmondta: most tudták meg, hogy nagyjából másfél hónapig kell kerülgetniük az utasoknak a lezárást, és ennyi ideig működhetnek az üzletek is a jelenlegi helyükön. A vállalkozók most kis plakátokkal, falragaszokkal igyekeznek tájékoztatni a vásárlókat arról, hogy még dolgoznak. A BKV Zrt. közleménye szerint szabályos volt a munkaterületet elkerítő fal megépítése, hiszen ezeket a munkálatokat a munkavédelmi előírásoknak megfelelően - azaz éjszakai üzemszünetben, az utasforgalom zavarása nélkül - lehetett és kellett elvégezni.
A metróállomás területére ideiglenesen felépített - és használatba vételi engedéllyel rendelkező - lépcsőkön lehet bejutni. Tájékoztató táblák - könnyen értelmezhető nyilak és piktogramok - mellett biztonsági őrök is segítik a tájékozódást és a biztonságos közlekedést - tájékoztatott a BKV. A közlemény hangsúlyozza, hogy a gyalogos felüljáró területét eddig el nem hagyó bérlők üzleteihez továbbra is el lehet jutni közterületről, a régi lépcső és mozgólépcső irányából. A szabad mozgásban sem az árusokat, sem a vásárlókat nem korlátozza semmilyen fizikai vagy egyéb akadály.
A felüljáró teljes elbontása a kiürítés ütemében zajlik majd. Az érintett kereskedőkkel folyamatos tárgyalások zajlanak. Az egyeztetések keretében huszonhét bérlő közül huszonöttel már sikerült mindkét fél számára előnyös megállapodást kötni - hívta fel a figyelmet a BKV.
Hétfőn folytatódtak a tárgyalások, melyek célja, hogy azokkal a bérlőkkel is megállapodásra jussanak, akik még nem éltek a társaság által korábban felkínált lehetőségekkel. A tárgyalás eredményeként a kereskedők zavartalanul folytathatják tevékenységüket még másfél hónapon át korábbi helyükön, ez az időszak pedig nyitva áll előttük a megegyezésre is - ismerteti a közlemény. A BKV szerint jól mutatja elkötelezettségüket a vita békés rendezése mellett, hogy hétfőn két kereskedő számára vagylagosan 2-2 csereingatlant ajánlottak fel.