Megalakította kormányát Erdogan
Hivatalosan is átvette Törökország miniszterelnökének tisztét pénteken RecepTayyip Erdogan, és a kabinet listáját az új kormányfővel folytatott rövid megbeszélést követően jóvá is hagyta Ahmet Necdet Sezer török elnök.
Dátum: 2003-03-14 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:25.815262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdogan közeli barátja, Abdullah Gül eddigi kormányfő a külügyminiszteri tárcát kapta az új kabinetben, és ő lesz az egyik miniszterelnök-helyettes is. Nem lesz tagja a kormánynak Ertügrül Yalcinbayir eddigi miniszterelnök-helyettes, aki az egyik leghangosabb ellenzője volt azoknak az amerikai elképzeléseknek, amelyek egy esetleges Irak elleni háborúban Törökország területe felől úgynevezett északi front megnyitását célozták.
Tayyip Erdogan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának vezetője egy korábbi bírósági ítélet alapján egészen a közelmúltig nem tölthetett be politikai hivatalt, a múlt vasárnap azonban a délkelet-anatóliai Siirt tartományban tartott időközi választásokon parlamenti mandátumot nyert, s így lehetővé vált miniszterelnöki kinevezése. Erdogannak az időközi választáson aratott győzelmét követően hétfőn Abdullah Gül azonnal bejelentette, hogy lemond hivataláról, lehetővé téve Erdogan kinevezését.
Erdogan a miniszterelnöki tisztet átvéve közölte, hogy a jövő héten kerül sor kormányprogramjának vitájára a parlamentben. Arról nem tett említést, hogy a közeljövőben újra az ankarai parlament elé terjeszti-e 62 ezer amerikai katona törökországi állomásoztatásának és török légitámaszpontok amerikai használatának az ügyét. A török parlament két héttel ezelőtt az amerikai várakozásokkal ellentétben elutasította a Pentagon kérését.
MTI - fidesz.hu