Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dzurinda: folytatni kell a V4 együttműködését

Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő szerint a visegrádi országoknak (V4) folytatniuk kell együttműködésüket elsősorban az Európai Unióhoz való csatlakozási törekvéseik terén.


Dátum: 2002-03-02 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:31.059132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dzurinda szombaton a szlovák rádióban úgy nyilatkozott, hogy habár Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos megnyilatkozásai kihatottak a visegrádi országok - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország - kapcsolataira, a V4 jövőjét nem kell félteni.

A szlovák kormányfő emlékeztetett arra, hogy a tagjelölt országok ebben az évben várhatóan lezárják a csatlakozási tárgyalásaik legnehezebb fejezeteit. Éppen ezért a visegrádi országok mindegyikének érdeke, hogy együttműködjenek ezekben a bonyolult fejezetekben - fogalmazott.

Dzurinda nyilatkozatában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a helyzet lecsillapodik az áprilisi magyarországi választások, az új magyar kormány megalakulása után. "Bármilyen kormány is alakul, a választások után más lesz a légkör" - tette hozzá.

Megjegyezte: nem tart attól, hogy a Benes-dekrétumok megnehezítenék Pozsony integrációs törekvéseit. "Ez a kérdés soha nem jelent majd problémát Szlovákia EU-csatlakozása tekintetében" - idézte a CTK cseh hírügynökség Mikulás Dzurinda rádiónyilatkozatát.

Kapcsolódó elemek