Tovább mélyül a gazdasági válság
Az állami kiadások és a bürokrácia csökkentését, valamint a korrupció visszaszorítását nevezte a legfontosabb feladatnak a korábbi jegybankelnök. Járai Zsigmond az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: csak ezekkel az intézkedésekkel lehet fellendíteni a gazdaságot Magyarországon.
Dátum: 2008-04-15 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:31:59.709545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakember emlékeztetett arra, hogy jelenleg a megtermelt bruttó hazai termék 52 százalékát osztja el újra az állam, miközben a hasonló helyzetben lévő országoknál ez az arány mindössze 40 százalék körüli.
Járai Zsigmond szerint egyértelműen hibás az adóemelésre alapozott konvergenciaprogram, mert nem a terhek növelésére lett volna szükség, hanem az állami kiadások csökkentésére, valamint a bürokrácia és a korrupció visszaszorítására.
"Kezdenek megvilágosodni a konvergenciaprogramot korábban támogató közgazdászok is, rájöttek, mi a fő probléma" - fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, ebbe a csoportba sorolva utódját, Simor Andrást is, aki korábban részt vett a program megalkotásában közreműködő konvergencia tanács munkájában.
Járai Zsigmond hozzátette: két területen költ sokkal többet a magyar állam, mint a hasonló helyzetben lévő országok; az egyik az államigazgatás, a másik a szociális szféra. A közgazdász úgy véli: az utóbbival az a legnagyobb baj, hogy ezek a támogatások nem a munkára, hanem a munka elkerülésére ösztönöznek.
Sokba kerülhet a piaci kényszer
Kérdésre válaszolva a szakember elmondta: mélyreható reformokra lenne szükség, de erre képtelen egy kisebbségi kormány, ezért tovább mélyül a gazdasági válság, így a piac várhatóan ki fogja kényszeríteni az előrehozott választásokat.
A volt jegybankelnök elképzelhetőnek tartja, hogy ezért - például egy forintválsággal - túl nagy árat fizet az ország. Járai Zsigmond hozzátette: a politikusok remélhetőleg nem ragaszkodnak hatalmukhoz annyira, hogy azzal még inkább tönkretegyék a gazdaságot.