Az ország mélyhűtött állapotban van
Bernáth Ildikó, a Fidesz egyik vezérszónoka felszólalásában kiemelte: az elmúlt években a kormány által benyújtott programoknak se szeri, se száma.
Dátum: 2008-04-15 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:05.867283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezek majdnem mindig ugyanazt tartalmazzák. A Munka, tudás, tulajdon programban sem lehet új elemekkel találkozni - tette hozzá. A programok például 400 ezer új munkahelyet ígértek, az eredmény azonban az, hogy rendkívül alacsony a foglalkoztatottság Magyarországon. 2004 szeptembere óta mintegy százezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, csökkent a foglalkoztatottak aránya - mondta. A magyar gazdaság ma nem működik, "mélyhűtött állapotban van". Új munkahelyekre van szükség - hangsúlyozta.
Révész Máriusz, a Fidesz másik vezérszónoka kiemelte: ahelyett, hogy megfelelően előkészített törvényeket terjesztene az Országgyűlés elé a kormány, programokat készít. A képviselőknek pedig úgy kell a Munka, tudás, tulajdon programról vitatkozniuk, hogy nem kapták készhez a dokumentumot - tette hozzá. A szocialista kormányzás után egyre több vállalkozás megy csődbe, egyre több a munkanélküli, a magyar diákok mérhető teljesítménye csökkent. Egyre nagyobbak a problémák, a különbségek, a szegregáció a magyar oktatásban. Eközben pedig néhány kormánypárti politikusnak az a problémája, hogy hogyan lehet megtömni a pártkasszákat a digitális táblákkal - mondta Révész Máriusz. Megjegyezte: az anyagból az derül ki, hogy az MSZP végső elkeseredésben ismét elkezdett ígérgetni.