Mikor lép az EU-ba Horvátország?
Horvátország jól áll a jogharmonizációval, együttműködik Hágával, és felfüggesztette a halászati övezet alkalmazását az uniós tagállamokkal szemben: az Európai Parlament szerint 2009-ig le lehet zárni a csatlakozási tárgyalásokat az országgal.
Dátum: 2008-04-15 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:07.461487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csütörtökön jelentést fogadott el az EP Horvátország uniós felkészüléséről, melyben igen pozitívan értékeli az ország előrehaladását.
A jelentés üdvözli, hogy Zágráb továbbra is együttműködik a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi büntetőtörvényszékkel és "elismerését fejezi ki a horvát hatóságoknak a háborús bűnösök pártatlan bíróság elé állításáért tett folyamatos erőfeszítések miatt".
A korrupció megfékezésének fontosságára az Európai Bizottság még 2007 novemberében megjelent éves jelentésében hívta fel a figyelmet, amikor úgy fogalmazott, hogy "a korrupció Horvátországban továbbra is általános jelenség". A mostani jelentés üdvözli a Korrupció és a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal megbízatásának megerősítését, és azt is, hogy egyre nagyobb számban kerülnek korrupciós ügyek a bíróságok elé.
A képviselők példaértékűnek nevezik a horvát kisebbségi törvényt, és üdvözlik, hogy egy szerb nemzetiségűt neveztek ki a regionális fejlesztésért, az újjáépítésért és a menekültek hazatéréséért felelős miniszterelnök-helyettessé. A jelentés ugyanakkor a Szlovéniával és Bosznia-Hercegovinával fennálló határviták mielőbbi rendezésére szólítja fel Zágrábot.
A jelentés üdvözli, hogy a zágrábi parlament végül, hosszas vita után elfogadta az EU által vitatott horvát környezetvédelmi és halászati övezetet létesítő rendelkezés felfüggesztését. A kérdés a csatlakozás elhalasztásával fenyegetett, mivel Róma és Ljubljana panaszt emelt Horvátország ellen a csaknem 30 000 négyzetkilométeres - halászati felségvizein túl terjedő - övezet létesítése miatt.
A jelentés szerint az EP 2009-re számol a horvát csatlakozási tárgyalások befejezésével, ami után 2011-ben válhatna az unió teljes jogú tagjává a volt jugoszláv tagköztársaság.