Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

50 ezer forint minden igazolatlan voks

Egy fontos szavazási nap igazolatlan ellógása elég lesz ahhoz a fideszes képviselőknek, hogy a büntetésekkel elússzon a teljes parlamenti fizetésük. A kivonulásos lazaság korszakát lezárva a kisebbségi kormányzásra drákói szigorral készül az ellenzék.


Dátum: 2008-04-15 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:09.609339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Index információi szerint szavazásonként akár 50 ezer forintos büntetést szabhat majd ki a Fidesz parlamenti frakciója bármelyik képviselőre, ha az ő hiányzó voksa miatt kerül többségbe a kormányoldal.

A szigorításról elsőként a Magyar Nemzet számolt be. Azt írták, hogy a párt május elsejétől keményít a bizottsági és plenáris ülésekről hiányzó országgyűlési képviselőkkel szemben. A koalícióból várhatóan április 30-án távoznak az SZDSZ-es miniszterek és államtitkárok, ezután pedig a szocialisták egyedül, parlamenti többség hiányában kormányoznak tovább.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az Indexnek elmondta, hogy a hiányzók büntetése két részből áll majd össze. A párt az előre be nem jelentett távolmaradásokat le fogja jelenteni az országgyűlés hivatalának, ahol a hiányzásokat regisztrálják, majd összesítve levonják a képviselő fizetéséből. A számítások szerint már néhány ülésnap elbliccelése jelentős fizetés kieséssel járhat.

A politikai következményekkel járó fegyelmezetlenséget azonban a frakciói is meg fogja torolni. Ha ugyanis a Fidesz a hiányzó képviselő szavazata miatt nem tudja érvényesíteni akaratát, azaz miatta csúszik át egy-egy kormányjavaslat, akkor ezért szavazásonként 50 ezer forintig terjedő büntetést kell leszurkolni a frakció kasszájába. Egy fontosabb szavazási napon elméletben többszörösére is nőhet a büntetés mértéke. Répássy elmondta, hogy a befizetett pénzeket jótékony célokra fogják fordítani.

Voltak már kemény időszakok a Fidesz képviselőcsoportjának életében. Két és fél éve Áder János, volt frakcióvezető döntött a pénzbüntetés alkalmazása mellett, amikor 19 fideszes honatya félrenyomott szavazatával a pártálláspont ellenére hozzájárult felsőoktatási törvény módosításához. A 19 figyelmetlen képviselőnek akkor fejenként 30 ezer forintos büntetést kellett fizetni, így egyetlen nap alatt több mint félmillió forint folyt be a frakcióhoz.

Kapcsolódó elemek