Az iraki ellenzékiek nem harcolnak az USA oldalán
Nem fog harcolni az Irakba bevonuló amerikai katonák oldalán az iraki síita ellenzékhez tartozó Badr dandár, és elutasítja amerikai katonai kormányzat bevezetését Szaddám Huszein elűzése után - jelentette ki az Irán támogatását élvező dandár parancsnoka egy arab műholdas televíziónak.
Dátum: 2003-03-14 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:26.762641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zaid Huszeini az iraki kormányerők gyors kiűzését jósolta Irak déli és északi részéből, ahol erős a rezsim ellenzéke, de úgy vélte, hogy a főváros, Bagdad bevétele sokáig eltarthat. Az al-Arabija tévének adott nyilatkozatában Huszeini hangsúlyozta: fegyveresei most nem fognak harcolni, "hogy ne tekintsenek úgy rájuk, mintha az amerikaiak oldalán állnának".
A Badr dandár, amely a síita Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsának (SCIRI) katonai szárnya, becslések szerint 5000 és 30 ezer közötti harcost számlál. A fegyveresek eredetileg Dél-Iránban hoztak létre támaszpontokat, de legújabban Irak kurdok lakta északi részén is.
"Nemet mondunk a háborúra, az invázióra és az amerikai katonai igazgatásra - közölte Huszeini. - Nem vagyunk sem Szaddámmal, sem az amerikaiakkal. Megvannak a saját elképzeléseink, és Isten segítségével valóra váltjuk magánterveinket."
Huszeini nem fejtette ki célkitűzéseiket, az ellenzéki csoport azonban már régóta szószólója egy iráni mintát követő iraki iszlám köztársaság megalakításának. A parancsnok reményét fejezte ki, hogy nem ismétlődik meg a britek által 1920-ban elkövetett ostobaság, amikor katonai kormányzót neveztek ki Irak élére.
Az I. világháború kezdetén az angolok elfoglalták a számukra stratégiailag fontos Bászrát, 1917-ben Bagdadot. 1920-ban Irak egész területe angol protektorátus lett, ami Közép- és Dél-Irakban felkeléshez vezetett: a síita többség és a kurd kisebbség fegyvert ragadott amiatt, hogy London a szunnita kisebbséget pártfogolta.
"Szerencsét próbáltak, de nem tudtak felülkerekedni az iraki népen" - mondta. Biztosnak nevezte, hogy az amerikaiak is a nép ellenállásába ütköznek, ha nem tágítanak elgondolásuktól.
"Nem fogunk elfogadni új diktátort vagy egy másik kijelölt vezetőt. Irak jövőjéről saját népének kell döntenie" - idézte a síita ellenzéki parancsnokot az AP tudósítója, aki pénteken a libanoni fővárosban látta a tévéinterjút.
A Szaddám Huszein utáni Irakban az átmenet irányítására kiszemelt 65 fős árnyékkormány csaknem harmadát a Mohammed Bakir al-Hakim ajatollah vezette SCIRI képviselői teszik ki. Al-Hakim az iráni iszlám forradalom néhai vezetőjét, Khomeini ajatollahot tekinti példaképének.
MTI - fidesz.hu