Csak szóban támogatta az MSZP Sólyom jelöltjeit
Az MSZP-frakció megint hazudott, amikor azt állította, hogy az ombudsman választáskor a köztársasági elnök jelöltjeire egységesen igennel fognak voksolni - értékelte Répássy Róbert a tegnapi ombudsman-választást.
Dátum: 2008-04-15 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:11.351808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden azt nyilatkozta újságíróknak, hogy kizárólag az MSZP támogatta az államfő két omdudsmanjelöltjét.
Répássy Róbert ezzel kapcsolatban ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az MSZP-frakció megint hazudott, amikor azt állította, hogy az ombudsman választáskor a köztársasági elnök jelöltjeire egységesen igennel fognak voksolni.
Aki tud számolni, az láthatja, hogy az ombudsman-jelöltek még annyi szavazatot sem kaptak, ahány MSZP-s képviselő felvette a szavazólapot mondta a Fidesz frakcióigazgatója, aki szerint ebből is látszik, hogy az MSZP nem szavazhatott egységesen igennel.
Répássy azzal kapcsolatban, hogy Varju szerint a Fidesz lelkiismereti szavazása miatt buktak el a jelöltek, azt mondta, hogy a szocialisták olyasmit kérnek számon a Fideszen, amit eddig maguk is gyakoroltak, hiszen Nagy Boldizsár, Péterfalvi Attila és Fülöp Sándor esetében is lelkiismereti szavazást rendelt el a vezető kormánypárt frakciója.
Az Országgyűlés hétfőn ismét leszavazta a köztársasági elnök ombudmanjelöltjeit: sem a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Bogdányiné Mészáros Ágnes, sem az adatvédelmi biztosjelölt Tóth Gábor Attila nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.
Tóth Gábor Attilát 181 igen, 113 nem szavazattal nem választották meg, Bogdányiné Mészáros Ágnes megválasztását pedig 159 igen és 138 nem szavazat mellett utasították el a képviselők.
A Ház ezúttal harmadszor utasította el az államfő biztosjelöltjeit. Tavaly decemberben Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát, idén február 25-én Fülöp Sándort és Zombor Ferencet szavazták le a képviselők. Sólyom László köztársasági elnök egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.
Az MSZP a mostani szavazás előtt azt közölte, hogy mindkét jelöltet támogatja és a frakció kötelező is szavazást elrendelt. Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes szerint a képviselőcsoport egyhangúlag, szakmai alapon hozta meg a döntést.
A Fidesz és a KDNP képviselői lelkiismeretére bízta a döntést, az SZDSZ és az MDF pedig Tóth Gábor Attilát támogatta, Bogdányiné Mészáros Ágnest azonban nem.