Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közvélemény: egy fillérel se több támogatást a BKV-nak!

Az emberek többsége a BKV vezetését tartja felelősnek a kialakult helyzetért és a vállalat vezetésétől vár megoldást, plusz állami támogatást pedig nem adna a közlekedési vállalatnak - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.


Dátum: 2008-04-16 07:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:20.931747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak - ezt vallja a Szonda Ipsos által megkérdezettek 69 százaléka. Ezt a nézetet osztja a kormánypártiak 83 százaléka, de az ellenzékiek és a bizonytalanok kétharmada is.

A Népszabadság által közölt, ezer fő megkérdezésével készült felmérés szerint a megkérdezettek 71 százalék azt vallja, hogy a kialakult helyzetben a fővárosnak - mint a BKV tulajdonosának - kell gazdaságos működésre kényszerítenie a közlekedési vállalatot. A kormánypárti szavazók 82, az ellenzékiek 67 százaléka gondolja ezt. A megkérdezettek harmada szerint a BKV a rossz gazdálkodása miatt került csődközeli helyzetbe, míg a második leggyakrabban említett ok a BKV vezetőinek túl magas fizetése (17 százalék).

A kialakult helyzetért 51 százalék a BKV vezetését, 18 százalék a főváros vezetését, és 16 százalék a kormányt tartja felelősnek.

Kapcsolódó elemek