Munkástörténeti múzeum létrehozását tervezik Salgótarjánban
Munkástörténeti múzeum létrehozását tervezik Salgótarjánban a fővárosi Terror Háza Múzeum szakembereinek bevonásával - közölte a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke.
Dátum: 2008-04-16 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:41.098861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nógrádi Történeti Múzeum bázisán tervezett Magyar Munkástörténeti Múzeum több részből álló projekt, beletartozik a salgótarjáni Bányamúzeum további fejlesztése, valamint a nagybátonyi-tiribesi aknatoronyra épülő bányászati skanzen kialakítása is - mondta el Becsó Zsolt (Fidesz). A 2,5-3 milliárd forintos program előkészítése elkezdődött, szeretnék elérni, hogy kormányzati kiemelt programként nevesítsék a projektet és 2009-ben nekiláthassanak megvalósításának is - tette hozzá.
Az elnök ismertette: mivel régen munkásmozgalmi múzeumként működött, kiváló anyaggal rendelkezik a Nógrádi Történeti Múzeum, de a jelenleg raktárban őrzött gyűjteményt további gyűjtőmunkával kell még kiegészíteni. A munkástörténeti múzeum a monarchia korától az 1970-es, '80-as évekig mutatná be a kor történéseit, a munkásembert állítva a középpontba. A szakmai munka Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója és munkatársai vezetésével, a helyi szakemberek bevonásával történne - mondta Becsó Zsolt. A fővárosi intézmény vezetője a tervezett múzeumi beruházásról már többször egyeztetett Salgótarjánban.
Becsó Zsolt a Terror Háza Múzeum hódmezővásárhelyi emlékpontjához, illetve a berlini DDR Múzeumhoz hasonlította a létrehozandó munkástörténeti múzeumot, amely az előzetes számítások szerint akár évi 60-70 ezres látogatottságot is elérhetne. A projekthez konferenciák szervezése, alapítvány működtetése és tudományos műhelyek létrehozása kapcsolódhat. Becsó Zsolt úgy fogalmazott: "Ha nem mi csináljuk meg, akkor megcsinálja más". Hozzátette: a projekt nem csak szakmai támogatottságot élvez, de először sikerült elérni Nógrád megyében, hogy a jobb- és a baloldal egyetért ennek megvalósításában.