Emlékezés a holokauszt áldozataira
A politika ma Magyarországon nem alkalmas arra, hogy segítsen meggyógyítani azt, ami zsidó és nem zsidó magyarok között meggyógyításra vár - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke a budapesti Terror Háza Múzeum előtt tartott megemlékezésen szerda este.
Dátum: 2008-04-17 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:46.489480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: lehet, hogy azért van ez így, mert túlságosan csábító belekényszeríteni az ellenfelet a bűnbak szerepébe. Amikor a múltról beszélünk, a jelenre gondolunk, a mai gyűlöletekre, a mai gyalázatokra, a mai életekre, s a mai küzdelmekre - mondta a fideszes képviselő. A politikus kijelentette, ő azokhoz akar tartozni, akik segíteni próbáltak az áldozatokon. Balog Zoltán közölte: zsidógyűlölet, magyargyűlölet, embergyűlölet elől nem lehet és nem szabad valamelyik politikai erő védőernyője alá menekülni, különösen nem egy másik politikai erővel szemben.
A legfontosabb tennivalók között említette, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a náci eszmék ne találjanak követőkre közöttünk, ne legyen szalonképes az antiszemitizmus, a fajgyűlölet, és annak mentegetése sem. Senki ne használhassa politikai előnyszerzésre az antiszemitizmus vádját, de a fasiszta veszéllyel való riogatást sem - jegyezte meg.
A közös emlékezéssel tegyünk egy lépést egymás felé, mutassuk meg, hogy tiszteljük egymást, hogy szolidárisak vagyunk egymással, olyan magyarok vagyunk, akik megtanulták a leckét - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Az intézmény vezetője a múzeum főbejárata mellett felállított pódiumon arról beszélt, hogy a résztvevők emlékezni gyűltek össze, mert, amikor emlékeznek, valójában magukat védik meg a megsemmisüléstől, hiszen, akire nem emlékeznek "az a semmibe hull". Hozzátette, azért is kell emlékezni, mert a történelemnek vannak tanulságai, amelyeket meg kell fontolni, hogy megérthessük a folyamatokat, finomíthassuk ösztöneinket és kialakíthassuk önvédelmi reflexeinket. Schmidt Mária felhívta a figyelmet arra is: habár ma nem élünk totális diktatúrában, de azok szörnyű pusztítását nem lehet meg nem történtté tenni. Mint mondta, ezért kell évről évre összegyűlni, ezért kell megfogni egymás kezét és ki kell mondani, hogy soha többé.
Az erős rendőri biztosítás mellett zajló eseményen - amely gyakorlatilag egyidőben zajlott az Élet menete felvonuláson elhangzó beszédekkel - több közéleti szereplő és politikus is megjelent, így például Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Rogán Antal az V. és Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, April H. Foley amerikai, Joanna Stempinska lengyel és Hans Peter Schiff német nagykövet.
***
A budapesti Dohány utcai zsinagóga elől mintegy négy-ötezer ember részvételével indult el szerdán az Élet menete fáklyás felvonulása, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. Az Élet menetén részt vett Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, Deutsch-Für Tamás, a Fidesz parlamenti képviselője, Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, Hiller István oktatási miniszter, Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, illetve több kormánypárti és ellenzéki politikus.