Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

600 millió az esztergomi gyermekeknek

Csaknem nyolcszáz esztergomi gyermeket támogat már a város a Szent Miklós Alappal, amiben eddig hatszázmillió forint halmozódott fel. A napokban kapják kézhez a szülők azokat az értesítőket, amelyek a gyerekek számára eddig összegyűjtött összegeket mutatják. Az első szerződő kicsi pontosan 726 700 forinttal "rendelkezik", vagyis ennyi van jelenleg a számláján. A 2005 óta létező program első kedvezményezettjei felnőtt koruk elérése után (a kamatlábak változását is figyelembe véve) mintegy 3,2 millió forinttal kezdhetik majd el életüket.


Dátum: 2008-04-17 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:32:51.607618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kezdet: a Szent Miklós Alap

Mintegy 700 esztergomi gyermek szülei kapnak értesítőt az önkormányzattól a Szent Miklós Alap esedékes jóváírásairól, idén hozzájuk újabb, csaknem száz kicsi szülei csatlakozhattak. Az Alap első szerződő gyermekének egyenlege mára eléri a 726 700 forintot, 2005 óta ennyi került a számlájára. Eddig több mint 600 millió forint várja az esztergomi gyermekek felnövekedését.

A Közép-Európában egyedülálló "Szent Miklós Alap az Esztergomi Gyermekekért" támogatási alapot 2005-ben indította az önkormányzat Meggyes Tamás polgármester javaslatára. Annak az évnek januárjától született esztergomi gyermekek kapják ezt a támogatást, akkor használhatják majd fel, ha betöltötték huszonegyedik életévüket. Az összeget esztergomi otthonteremtésre és továbbtanulásra költhetik el.

A családot, a gyermek születését követően, személyesen az önkormányzat munkatársa keresi fel, és tájékoztatja a szerződéskötés lehetőségéről. A szerződések aláírása - egy előre egyeztetett időpontban - a Városházán történik, ünnepélyes keretek között.

2005-ben 286, 2006-ban 266, 2007. december 31-ig 137 szerződést kötöttek. Néhány héten belül a nyolcszázadik kicsi szülei is aláírhatják a papírokat, az év végéig pedig az összes résztvevő gyermek száma megközelítheti az ezret is.

Az önkormányzat az Alap céljára rendelt összeget az Esztergomi Takarékszövetkezetnél nyitott számlára utalja át, innen történik az átadás vagyonkezelésre. A számlákon elhelyezett összeg az egy hónapos betétekre alkalmazott legmagasabb kamatlábbal kamatozik. 2005-ben az alapban összesen 142 millió, 2006-ban 273 millió, 2007-ben már 498 millió forint várta a szerződött gyermekeket. Az első 2008-as utalás (április 15-én) újabb 97,5 millió forinttal emelte meg ezt az összeget, így az megközelíti a hatszázmillió forintot.

A városvezetés elsődleges célja a gyermekvállalási kedv elősegítése, amely a mutatók alapján igen kedvezően alakult. Míg a 2002-2004-es időszakban a születésszámok alig haladták meg a kétszáz főt, addig 2005-2007-ben a háromszázat is elérték. (2005-ben 325 gyermek született városunkban)

A folytatás: a Szent Miklós Program

Az önkormányzat fontosnak tartja az esztergomi szülők és gyermekeik anyagi támogatását, ezért létrehozta a Szent Miklós Programot, amely a gyermekek neveléséhez, oktatásához, felnőttként pedig életkezdéséhez nyújt segítséget. Minden esztergomi tanuló ingyenes helyi járat-bérletet, a gyermekes esztergomi családok kedvezményes élményfürdő belépőt kapnak. A Program minden 1-12 évfolyamos tanulónak szeptemberben 5000 Ft-os tanévkezdési támogatást, a nagycsoportos óvodásoknak és kisiskolásoknak ingyenes úszásoktatást ad. Az iskolatej-program 16 milliós költségéből 12 milliót vállalt az önkormányzat, így az általános iskolák alsó tagozatos tanulói és az óvodások napi 2 deci tejet kapnak. Szintén ingyenesen biztosítja a város a saját kiadásában megjelentetett helytörténeti tankönyvet a nyolcadik és kilencedik évfolyamos nebulóknak. A testvérvárosi kapcsolatokat kihasználva a nyelvtanulás segítésére a középiskolások eljuthatnak a kilenc testvérváros egyikébe egy-egy intenzív nyelvi kurzusra.

A Szent Miklós Alap támogatására jogosult minden 2005. január elseje után született esztergomi gyermek, aki 21 éves koráig a város területén bejelentett lakcímmel rendelkezik, és -a gyermek 18 éves koráig - legalább egyik szülője esztergomi lakos. A támogatás további feltétele, hogy a jogosult 21. életéve betöltésekor rendelkezzen legalább középfokú vagy szakmai végzettséggel.

Az Alap forrásaiból a jogosultak számára nyújtott támogatás azok 21. születésnapján nyílik meg és azt a 31. születésnapjáig veheti igénybe.

A jogosult felhasználhatja az összeget a város közigazgatási területén belüli otthonteremtésre, építési telek, új vagy használt lakás, családi ház megvásárlása, új lakás, családi ház építése, vagy kérésére önkormányzati ösztöndíj-támogatásban részesülhet, ha felsőfokú képzést biztosító oktatásban vesz részt. Az Alap vagyonkezelésére irányuló pályázatot az Esztergomi Takarékszövetkezet és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. nyerte meg. Később a vagyonkezelést a Takarék Alapkezelő Zrt. vette át.

Kapcsolódó elemek