Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó eredményt ért el Tata egy európai szintű pályázaton

A második legtöbb szavazatot nyerte el Tata városa az Európa Tanács Európa-díjára benyújtott pályázatával a 28 résztvevő közül - közölte Michl József, a város polgármestere csütörtökön Strasbourgban.


Dátum: 2008-04-17 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:12.882296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európa-díjat az európai egység előmozdítására terén felmutatott eredmények elismeréseként ítéli oda a 47 tagú nemzetközi szervezet. Minden évben egy vagy két várost tüntetnek ki az 1955-ben alapított díjjal, az idei díjazott egy lengyel város, Katowice. Az Európa-díj egy négyfokozatú "díjskála" legmagasabb szintjét képviseli. Csorna városa elnyerte a második fokozatnak megfelelő díjat, a Becsületzászlót.

A tatai pályázatban kiemelt szerepet kaptak a város kiterjedt testvérvárosi kapcsolatai, valamint európai uniós és európa tanácsi és más nemzetközi programokban való részvétele - mondta el Osgyáni Zsuzsanna, Tata város önkormányzatának nemzetközi referense. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi együttműködések többsége a civil szférában gyökerezik.

Tata nyolc testvérvárosa között egy felvidéki (Szőgyén) és egy erdélyi (Szováta) is van, és a városban működő kisebbségi önkormányzatok közül a német és a lengyel is közvetlen kapcsolatokat ápol Németországgal, illetve Lengyelországgal - tette hozzá Michl József.

Magyarországon eddig egyedül Szeged városa kapott Európa-díjat, 2006-ban. Idén három magyar város, Tata mellett Kiskunhalas és Szentes nyújtott be pályázatot - közölték az Európa Tanács szakbizottságánál az MTI-vel.

Kapcsolódó elemek